Kiderültek a kórházkiürítés számai: a fehérvári kórházból 435 beteget küldtek haza tavasszal!

➡️ Továbbra sem tudjuk pontosan, miért volt erre szükség, de közel 20 ezer beteget küldtek haza tavasszal az országban.
➡️ Kásler Miklós április 7-én, a járvány első, a jelenleginél sokkal enyhébb hulláma alatt adta ki az utasítást, aminek az értelmében minden fekvőbetegeket kezelő intézményben fel kellett szabadítani az ágyak 60 százalékát.
➡️ A drasztikus parancs végrehajtására alig több, mint egy hetet kaptak a kórházak. Cserháti Pétert, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgatóját ki is rúgták azért, mert nem teljesítette időben a miniszter utasítását.
➡️ A hazaküldött beteg emberek és az őket gondozó rokonaik szintén nehéz helyzetbe kerültek. A családokat felkészületlenül érte, hogy adott esetben súlyos fekvőbetegeket kellett otthon a munka mellett ellátniuk.
➡️ A járvány első hullámában pedig ilyen sok kórházi ágyra még csak megközelítőleg sem volt szükség. A kórházkiürítés magyarázatával azonban adós maradt a kormány, utólag még Kásler is próbálta letolni magáról a felelősséget a döntéssel kapcsolatban.
➡️ Talán ennek köszönhető, hogy pontos adatokat a kiürítésre vonatkozóan eddig nem ismerhettünk. Szél Bernadettnek azonban sikerült fél év után kiperelnie a statisztikát a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől.
➡️ 19 165 ágyat szabadítottak fel, a kórházkiürítésre rendelkezésre álló egy hónap alatt, és 11 ezer volt krónikus beteget küldtek emiatt haza.
❗️A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházból összesen 435 beteget küldtek haza. Míg március 14-én még 1036 kórházi ágyon voltak betegek, addig április 19-ére ez a szám 601-re csökkent. Ez több mint 40%-os csökkenés!
➡️ Ezen belül az aktív fekvőbeteg-szakellátásban használt ágyak száma 602-ről 385-re csökkent. Vagyis több mint harmadával csökkent az aktív ágyak száma.
➡️ A krónikus ellátásba bevont ágyak száma pedig 434-ről 216-ra csökkent. Vagyis a krónikus fekvőbetegek felét haza kellett küldeni, ez pedig drámai helyzetet teremtett sok családban.
❗️Utólag már tudjuk, hogy a kórházikiürítés teljes mértékben elhibázott lépés volt. Ezt bizonyítja az is, hogy most, amikor a fertőzöttek száma a tavaszi többszöröse, szóba sem került az ágyak fűnyíró-elven történő felszabadítása.

Dr. Márton Roland