Választás

0

A mostani voksolás végkimenetele sokkal inkább függ majd a helyi sajátosságoktól, a lokális politikai viszonyoktól, mint attól, hogy egyébként az ott élők mennyire kedvelik az ellenzéki vagy a kormánypártokat. A választás ennek ellenére komolyan meghatározhatja, hogy megnyugodhat-e a kormánypárt, hiszen hatalma továbbra is szilárdnak tűnik, illetve lendületbe jön-e az ellenzék az októberi voksolás után.

Már 40 nap sincs az önkormányzati választások napjáig, de már most elég kaotikus a helyzet mindkét táborban, a várható nagy visszalépési hullám pedig valószínűleg nem fogja teljesen feltárni a politikai versenyfutás fő kontúrjait. Civakodnak a fideszesek, az ellenzéki pártok pedig több helyen egymásra indítanak jelölteket, amiben persze általában benne van a kormánypárt keze is. A választópolgárok pedig csak pislognak, amikor újabb és újabb jelöltek nőnek ki a földből, és a sok pártszövetségtől és civil összefogástól nem látják, hogy tulajdonképpen ki fúj egy követ a kormánnyal, és ki akar betartani az állampártnak.

Mintha mindkét szemben álló politikai erő szeretné levetni magáról a pártok jelvényeit, mivel ezek inkább visznek, mint hoznak voksokat számukra. Ezzel lényegében elismerik, hogy a politikai elit nem élvezi a választópolgárok bizalmát, ezért inkább függetlenként indulnak, legfeljebb valamilyen párt támogatását feltüntetik a nevük mellett. Messze nem beszélhetünk már jobboldali és baloldali értékekről, az ideológiai jellegű megnyilvánulásokat pedig nem igazán veszik komolyan a magyar polgárok.

Ezért is van jelentősége annak, hogy a nagy figyelmet kiváltó versengések milyen végeredményt hoznak, hiszen a kellemes és a kellemetlen szájíz is sokáig megmarad majd.

https://szeka.blog.hu/2019/09/04/egyelore_dzsungelharcnak_tunik_az_onkormanyzati_valasztas_pedig_nagyon_nem_az