12 év fegyházat kaphat Gyárfás Tamás

0

Tizenkét év fegyházbüntetést ajánlott Gyárfás Tamásnak az ügyészség, amennyiben beismerné, hogy ő adott megbízást Fenyő János meggyilkolására, értesült az ilyen ügyészségi ötletekről rendre értesülő Magyar Nemzet. Cikkük alapján még Gyárfás beismerése után is folytatódna a nyomozás, mert a gyanú szerint legalább tucatnyian vehettek részt a gyilkosságban a már elítélt Jozef Roháč mellett.

A beismerés nagy váltás lenne Gyárfás részéről, mivel eddig az eljárás során végig tagadta bűnösségét.

Gyárfás azzal védekezik, hogy korábbi vitája már 1997-ben, egy évvel a gyilkosság előtt lezárult Fenyővel, ráadásul számára kedvezően, amit hivatalos irattal is igazolni tud. Mint mondja, ez alapján életszerűtlen, hogy egy évvel később bárkit is megbízott volna Fenyő megölésével.

(Via HVG)