140 millióból utaztatja a dolgozóit a közmédia!

Az MTVA által kiírt közbeszerzésen – amelyet a munkatársak külföldi utaztatására írtak ki – a Mauri Utazási Kft. nyert, így a Budapest belvárosának közepén található cég 140 millió forintért repteti a köztévés kollégákat.

A Médiaszolgáltatás-támogató Vagyonkezelő Alap augusztus elején írt ki közbeszerzést a munkatársainak külföldi utaztatására, s rövid idő alatt már meg is lett az egyetlen, és egyben nyertes ajánlattevő. Ez nem más, mint a Mauri Utazási, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., amely 140 millió forintért vállalta a köztévés dolgozók reptetését a világban – írja az mfor.hu.

A Mauri Utazási Iroda – amely Budapest belvárosának szívében található cég – azt vállalta, hogy az MTVA munkatársainak külföldi légi utaztatását és a hozzájuk kapcsolódó földi szolgáltatásokat (autóbérlés, egyéb menetjegy, esetenként szállás valamint kiegészítő szolgáltatások) leszervezi, valamint ehhez kapcsolódó szolgáltatásokat is nyújt Európán belül és Európán kívül a szerződés időtartama alatt. A megrendelni kívánt alapmennyiség 100 millió forint, amelynek 70 százalékára vállal a megrendelő lehívási kötelezettséget, 40 millió forint pedig opcióként kerül meghatározásra.

A Mauri Kft.-nek jól jött a megbízatás, hiszen a pandémia miatt a 2020-as évük nem sikerült túl jól. Az Opten adatai szerint 2019-ben még 5,8 milliárd forintos nettó árbevételt könyvelhettek el, míg 2020-ban már csak a harmadát, 1,3 milliárd forintot. Mindez rányomta a bélyegét az adózás utáni eredményükre is, ahol szintén csökkenést szenvedtek el, 146,7 millió forintról 97 millió forintra zsugorodott a nyereségük.

Az utazási cég honlapján arról tájékoztatják az ott böngészőket, hogy a Mauri kifejezéssel Kiribatin, a 33 korallszigetből álló paradicsomban így köszöntik egymást az emberek, s jelentését többféleképpen is le lehet fordítani: „Légy egészséges,/Üdvözöllek/Légy áldott”! Az egészség pedig nem árt, mert egy ismételten felfelé futó pandémiában az utazások nehézségekbe ütköznek.