9 havonta oltakozunk, vagy korlátozzák a jogainkat

Kimondták, már a látszatra sem adnak…?!

Úgy néz ki, hogy az Európai Unió egy olyna döntést hozott, amivel alapjaiban rúg fel minden etikát, már ami az emberi szabadságot illeti.

Egyúttal elveszi sok millió embertől a szabad életet, és a régi világot, melyben a járvány előtt élhettünk.

Arról van ugyanis szó, hogy 9 hónapban határozták meg azt az időt, amíg érvényesnek tekinthető a védettségi igazolás, miután az ember megkapta a legutóbbi vakcinát.

Vagyis ez nyíltan azt jelenti, hogy 9 havonta kell majd oltakoznunk, ha utazgatni szeretnénk.

És sokak szeritn ez még csak a kezdet.

Tagország szinten ennél is fontosabb szerepet kaphat a jövőben a védettségi kártya, akár itthon, Magyarországon is.

Előbb vagy utóbb, de be fogják vezetni, hogy csak a frissen oltottaknak legyen érvényes a dokumentuma, így rákényszerítve az embereket a folyamatos oltakozásra.

Merkely Béla már be is jelentette, hogy valószínűleg lesz ötödik hullám és kellene fog ellene a negyedik oltás.

Vagyis ennek az egésznek beláthatatlan, hogy mikor lesz vége.

Vagy lesz-e egyáltalán vége…

http://kimondottigazsagok.com/kategoria/hihetetlen/