3 milliárdot szórnak szét a Szánthó-féle hazug brancsnak!

Sok egészségügyi intézmény nem kapott annyi pénzt a kormánytól, mint az a konzervatív kávézó, ahol Orbán csicskái szoktak százezres pezsgőt iszogatni.

“Az élet körforgása: a Rogán-féle Kabinetiroda több, mint 3 milliárdot ad egy Alapítványnak, akik aztán továbbosztanak több, mint 700 milliót az Alapjogokért Központ mögött álló Kft.-nek. Akik aztán elmondják a TV-ben, hogy mennyire jó munkát végez a Kormány.

 

MINDEZT AZ ADÓNKBÓL.”

Ennél szebben nem is lehetett volna összefoglalni azt a Fideszes mutyizást, amit a Batthyány Lajos Alapítvány tavalyi beszámolójából lehet kiolvasni. Az ügyre a K-Monitor hívta fel a figyelmet, és ezért minden magyar hálás, hiszen így láthatjuk, mire költi a Fidesz a pénzünket.

Az éves beszámolóból az egyik legpofátlanabb költekezés az Apriori Cultura NKft. irányába ment. Ez a cég egy “Scruton” nevű kávézó mögött áll, amely

 

600 MILLIÓS TÁMOGATÁST KAPOTT AZÉRT, MERT A FIDESZ CSICSKÁI SZERETNEK ODA JÁRNI.

 

 

A kávézó rendszeresen szolgál díszletként különböző kormánypárti médiumok műsoraihoz, és több fideszes politikus is hirdette a helyet. Azt gondolnánk, hogy ilyen reklám mellett túlcsordulna a kassza, de úgy tűnik a csőd széléről csak 600 millió tudta visszahozni.

VÉGÜL IS A PARLAMENTTŐL EGY KÖPÉSRE MÉREGDRÁGA, TÚLFŐZÖTT KÁVÉT ÁRULNI NEM OLYAN JÓ BIZNISZ, MINT AZ ADÓFIZETŐK ZSEBÉBEN TURKÁLNI.

De “A Scruton” egyébként nem sokban különbözik egy átlagos belvárosi kricsminél. Igaz, magukat inkább “konzervatív közösségként” próbálják beállítani, ahol a tehetős vendégek kedvükre beszélgethetnek a becsületes magyarok kirablásán.

Érdekes egyébként, hogy a Környezetvédelem Világnapján egy ilyen idézetet sikerült közzétenniük:

 

Na, ismerünk egy olyan csoportot, akire a “luxusterepjáróban ülő bűnös” jelző illene? Szegény Roger Scruton, akiről a kávézó a nevét kapta, most foroghat a sírjában, hogy ilyen pofátlanul mocskolják be a nevét.

2022-TŐL AZ EGÉSZ ORSZÁGNAK JOBBAT TENNE, HA NEM LUXUSFIDESZES TÖRZSHELYEK, HANEM CSALÁDOK, KÓRHÁZAK, ISKOLÁK ÉS VALÓDI ÉRTÉKET TEREMTŐ VÁLLALKOZÁSOK KAPNÁNAK TÁMOGATÁSOKAT.