Ismét szintet lépett az egykori miniszterelnök költészete, Gyurcsány Ferenc tömör, de a szokásosnál elvontabb, rétegzettebb, áthallásosabb, nehezebben megfejthető, egyszersemind erőteljesebb írásművel jelentkezett közösségi oldalán.
A Demokratikus Koalíció elnökét vélhetően az „ellenzék” elsöprő jászberényi sikere ihlette meg, biztosat erről azért nem állíthatunk, mert pártjának szerepe a történtekben – miként arról helyszíni riportunkban is beszámoltunk – finoman szólva is ellentmondásosnak titulálható.
Az alkotásban egyetlen szóval sincs megemlítve a rezsim és annak névadója a maga konkrétságában, de nincs szükség különösebb előtanulmányokra vagy asszociációs készségre ahhoz, hogy tudjuk, mire és kire is gondolhatott a költő.
„Ragacsa köti a semmit”, olvassuk az első sorban, a hangsúly itt a semmire kerül, ami úgy tesz, mintha valami lenne, mintha több lenne a semminél, noha nem, ráadásul még ehhez képest is „múlik, hervad, roskad”.
És ez csak a kezdet, hiszen „szégyen kusza elegye fogja bemocskolni őket”, ez jön a bukás után, ami – nincs így kimondva, de tudjuk – nyilván elkerülhetetlen. Akkor pedig „lehajtják majd fejüket, magyarázkodnak”, hogy nem is úgy gondolták, de az alkotót nem lehet átverni sem most, sem később, „de úgy”, szögezi le határozottan.
Ezen a ponton jön is a kulmináció, „rosszabbl, hogy tették is”, pakol rá a művész egy utolsó előtti lapáttal, hogy végül egyetlen sorban egyszerre oldja fel és fokozza az elviselhetetlenség határáig a lírai feszültséget: „Csak bennem lesz irgalom” – kiáltja suttogva, vagy talán suttogja kiáltva. Minden olvasó értheti: őbenne lesz, bölcsessége, érzékenysége, élettapasztalata ilyen emberré tette, ám ez nem garancia arra, hogy a lázadó tömegben, a nép fiaiban is lesz. Gyurcsány Ferenc, a költő, a gondolkodó, a politikus, az államférfi személy szerint nem fogja felkoncolni Orbán Viktort, de hogy a nép, az istenadta nép, az agyonsanyargatott nép mit tesz, nos, az már más kérdés.
Az alkotó immár csak második legszebb versét itt, karácsonyi gondolatait itt elemeztük.