444: Több millió forint uniós támogatást kapott Balmazújváros volt polgármestere, akinek korrupció miatt börtönben kellene ülnie

Érdekes sztori, tessék csak olvasni.

Veres Margitról, Balmazújváros korábbi polgármesteréről a bíróság jogerősen kimondta, hogy vesztegetést fogadott el, ezért pedig 5 évre börtönbe kellene vonulnia. de nem vonult, mert már négy éve azt várja, hogy kegyelmet kap-e a köztársasági elnöktől.

Közben pedig a 24.hu cikke szerint gazdálkodóként 8,5 millió forint vissza nem térítendő uniós agrártámogatást kapott, és egy céget is alapított, amely 2020-ban tízmilliós bevételt könyvelt el.

Balmazújváros független, a Fidesz és az MSZP által támogatott volt polgármesterét 2018-ban ítélték 5 év börtönre jogerősen, másodfokon még szigorítva is a kiszabott büntetést.

A városvezető jogászai kegyelmet kértek Áder János köztársasági elnöktől, erről viszont Áder János azóta sem döntött, most pedig már utódjának, Novák Katalinnak kellene döntést hozni az ügyben, de őt sem sürgeti semmi.

Veres pedig várhat, amíg csak lehet, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára ugyanis a köztársasági elnök kegyelmi döntéséig felfüggesztheti, ez esetben pedig fel is függesztette a büntetés végrehajtását. Hogy ki volt a parlamenti államtitkár, aki erről dönthetett? Völner Pál.

A vesztegetés elfogadása miatt elítélt Veres Margit tehát a vesztegetés elfogadásával gyanúsított Völner Pál jóvoltából lehet szabadlábon.

 

Veres Margit a kegyelmi döntést nem ölbe tett kézzel várja otthon már négy éve, hanem aktív társasági életet él.

2019-ben például többek között Kövér László társaságában utazott Erdélyben, és a hajdúnánási városbálon is látták mulatni Tiba István fideszes országgyűlési képviselővel.