A 133 “BÁTOR” FIDESZES VAJON FELVESZI A PLUSZ PÉNZT?

Fizetésemelést kapnak a képviselők– Vajon mi lesz a márciusi pluszpénzük sorsa?

Nem számít, milyen pusztító válság sújtja a magyar gazdaságot, a képviselők gyakorlatilag biztosan számíthatnak béremelésre egy általuk megszavazott törvénynek köszönhetően.

A legrosszabbul kereső honatyák esetében is plusz 150 ezer forint lehet – legalábbis akkor, ha folytatódik a Központi Statisztikai Hivatal által mért „bérnövekedés” – ez júniusban 421 700 forint volt. A parlament tagjainak alapfizetése pedig minden év márciusában az előző esztendőben mért átlagkereset háromszorosára emelkedik: az 1 103 400 forintból 1 185 000 lesz, de lehet akár 1 266 600 forint is.

A Fidesz-frakció még 2018-ban azzal érvelt a képviselői fizetések átlagbérhez kötése mellett, hogy „a javasolt megoldás a képviselők javadalmazását a gazdaság teljesítményétől teszi függővé”.

Ám akkor, amikor a gazdaság pengeélen billeg, s fizetésemelésről nemhogy szó nem lehet, de emberek ezreinek a megélhetése lett oda, vajon hasznos-e felvenniük a politikusoknak a pluszpénzt?

A Fidesz szerint a KSH számítása azt jelenti, hogy a magyarok több pénzt vihettek haza. Ám a második fél év adatai nélkül nem lehet következtetéseket levonni.

„Ha az előző évi átlagkereset csökken, a képviselői illetmény is csökken, és fordítva” – közölte a sajtóosztály. A Demokratikus Koalíció leszögezte: ha lesz emelés, a képviselőik a párt karitatív akcióit támogatják majd vele, az Oltalom Karitatív Egyesület közreműködésével segítik a rászorulókat. Az MSZP képviselői a párt által létrehozott Szolidaritási Alapba utalják a fizetésemelést.

Külföldön több politikus is lemondott a fizetése egy részéről

Több országban a koronavírus-válság idejére csökkentik a főbb állami tisztviselők fizetését. A szlovén kormány egyharmadával csökkentette tavasszal az állami tisztségviselők bérét, köztük a parlamenti képviselőkét és a miniszterekét is, jelentette be Janez Jansa miniszterelnök. Az új-zélandi kormány tagjai és vezető tisztségviselői szolidaritásból hat hónapra lemondtak fizetésük 20 százalékáról a koronavírus-járvány miatt, ám a csökkentés nem vonatkozott az állami szféra frontvonalban dolgozó tagjaira. Sebastian Kurz osztrák kancellár bejelentette, hogy szövetségi kormánya összes tagja felajánlja havi fizetését egy kiválasztott szervezetnek a szolidaritás jeleként.

Albániában a járvány első pillanatában felére csökkentette a miniszterek fizetését Edi Rama kormányfő. Áprilisban a bolgár képviselők egymillió euróról mondtak le, majd utalták át azt az egészségügyben dolgozóknak.