A 18 fok miatt bezárhatnak ideiglenesen a kollégiumok Magyarországon

Az állami kollégiumok fűtéséről és esetleges bezárásáról egyeztet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája a minisztériummal.
Budai Marcell kommunikációs vezető szerint együttműködés látszik a minisztérium részéről, de túlzásnak tartják, hogy a hallgatók 18 fokban aludjanak, éljenek a kollégiumokban.

Az egyetemek azon gondolkoznak, hogyan csökkentsék kiadásaikat, mivel jelentősen nőni fognak a rezsiszámláik az elkövetkező időszakban.

Budai Marcell, a hazai felsőoktatási intézmények hallgatóinak érdekképviseleti szervezete (HÖOK) kommunikációs vezetője szerint nincs nagy összefeszülés, de nyilvános kéréseiket már elmondták a minisztériumnak.

Elmondása szerint együttműködést látnak minisztériumi részről, és az eddigi egyeztetések alapján nem számítanak a kollégiumok bezárására.

Ahogy közleményükben is hangsúlyozták, a kollégiumok bezárását sem a vizsgaidőszak, sem pedig a szorgalmi időszak alatt nem tartják elfogadhatónak.

Ideiglenesen bezárnák a kollégiumot

A kommunikációs vezető az InfoRádiónak azt is elmondta, hogy az egyetemek egy olyan téli szünetben gondolkodnak, amelyben hamarabb lezárják a vizsgaidőszakot és későbbre tolják a tavaszi félév kezdetét. A szorgalmi időszak így február közepén vagy március elején kezdődne. A két időszak között azonban az intézmény beszüntetheti a működését, ezért erre az időre a kollégiumokat is bezárnák. Mint mondta, ez egészen addig elfogadható, amíg mindez a hallgatókkal egyeztetve történik.

Sajnos vannak olyan hallgatók, akik életvitelszerűen laknak a kollégiumban, és tulajdonképpen nem tudnának hova menni, vagy sokkal csak rosszabb környezetbe. Míg másoknak a bezárás a megélhetését veszélyeztetheti, mivel munkájuk az egyetem városához kötődik

– fogalmazott Budai Marcell.

Közleményük másik fontos része a 18 fokos fűtési limit elleni tiltakozás.

Ezzel kapcsolatban azt szeretnék, hogy a kollégiumok a kivételek közé tartozzanak.

Úgy véli, az egyetemi előadótermekben előírt 18 fok nem „elképesztően tragikus dolog” az oktatás minőségére nézve, de ebben a hőmérsékletben aludni, élni „azért kicsit túlzásnak tűnik.

Még nem látunk ettől a javaslattól egyértelmű elhatárolódást, de még nincsen elfogadva sem” – tette hozzá.