A 6-os számú beteg

A főnővér lassan sétált visszafelé a pulthoz gondolataiba merülve. Aggódott, Marika néni ereje egyre fogy, alig evett vacsorára. Azon gondolkozott, hogy reggel szól a főorvosnak, valamit kell tenni ezzel, mert nem lesz jó vége. Ezen gondolkozott, mikor meghallotta a nővérpult felől a beszélgetést. Az új ügyeletes orvos és az egyik kollégája beszélt egymással:
– Kérném a kettesben a 6-os betegnek cserélni az infúziót.
– János bácsinak?
– Nem tudom, mi a neve, a kettesben a 6-os beteg.
– Ő János bácsi…
– A 6-os beteg. Nem mindegy?
– Nem, nem mindegy. Ő János bácsi, tavaly vesztette el a fiát, borzalmas- szólt közbe a főnővér.
– Már elnézést, de ez nem érdekel, az infúzió igen, a 6-os betegnek.- érkezett az ingerültebb válasz.
– Doktor úr, szerintem meg érdekelnie kelle. A betegek emberek, nem egy állattelep számozott lakói. A gyógyítás nem csak szike és infúzió, hanem emberség és gondoskodás.
– Maga szerint erre ráérünk? Hmm?
– Doktor úr, ha erre nem érünk rá, akkor feleslegesen vagyunk itt. A testet nem lehet meggyógyítani az ember nélkül. Tudja, az egyik tanárom azt mondta, mi vagyunk a mankó, de a gyógyuláshoz a betegnek kell lépnie. Nekünk jó mankónak kell lennünk, hogy a beteg higgyen abban, hogy lépni tud.
– Persze, ennyire túlterhelten, nincs erre időnk, nemde? Ki is volt a maga zseniális tanára?
– Én… – Szólalt meg a háta mögött a főorvos. Majd a pultnál álló nővérnek adott mosolyogva egy csomagot:
– Vilmos bácsinak szereztem az egyik barátomtól hársmézet, betenné az asztalára, reggeli meglepinek?
Majd a főnővér mellé lépve így szólt:
– Kedves kolléga, mindenki túlterhelt, de mi azért vagyunk itt, mert az itt lévő betegek hisznek bennünk, és nekünk. A műtét hiába sikerül, ha az ember nem hiszi el, hogy meggyógyul. Egy mosoly, egy üveg méz, egy kis törődés, figyelem képes arra csodára, ami ahhoz kell, hogy az ember gyógyultan menjen haza. Kérem, hogy a nővéreket becsülje jobban, nélkülük pedig mi sem érünk semmit. Itt egy remek csapat van, a vérükben van a gyógyítás, mert a szívükből ered. Eldöntheti, hogy továbbtanul itt, vagy továbbáll. Köszönöm.
Majd a főnővérbe karolva továbbsétált az ügyeletes döbbent tekintetétől kísérve a folyosón:
– Észrevette, hogy Marika nénivel valami gond van?
– Igen, épp reggel akartam önnek szólni.
– Rendben, várom az irodámban, van egy ötletem, de előbb János bácsi infúziója legyen rendben.
– Már rendben van… Kriszta hallotta a beszélgetést, és közben megcsinálta, és jelzett is, hogy rendben van. De főorvos úr, alig 2 órája ment haza…
– De ismer is engem Eszter, egy orvos egész nap orvos, nem csak munkaidőben…
Suttogó Gabriel
Minden jog fenntartva