A bebetonozott Fidesz-csicskák!

Nehéz lesz a közmédiával a kormányváltás után is, mivel a vezetői és a támogatásai is be vannak betonozva.

Kemény dolga lesz az egyesült ellenzéknek a kormányváltás után, mire megtisztítják a közmédiának csúfolt propagandagépezetet. Orbán törvénygyára ugyanis elég sok mindent kétharmados törvényben rögzített. – írja a hvg360.

 

Emlékeztetnek:

 

a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, majd az Országgyűlés kétharmaddal megválasztja a Médiatanács elnökévé, 9 évre.

Itt lehetne esély pozíciót fogni, mert a mostani elnök, Karas Mónika mandátuma 2022 augusztusában ugyan lejár, azonban a Szabad Európa információi szerint felmerült, hogy

Médiahatóság elnöke a májusi kormányváltás előtt lemond, így még Orbán jelölheti ki az új vezetőt.

A legnagyobb hatalmú hazai sajtófelügyeletben, a frekvenciapályázatokról, bírságokról is döntő Médiatanácsban

2028-ig csak fideszes delegáltak ülnek, akiket kétharmaddal betonoztak be.

De nincs jobb helyzet a műsorokat menedzselő MTVA-val sem, hiszen annak vezérigazgatóját a Fidesz-csicska médiahatósági elnök nevezi ki. Így előfordulhat akár az is, hogy Karácsony miniszterelnökként is hallgathatná a Kossuthon, hogy Orbán a legnagyszerűbb, mindenki más pedig hazaáruló.

De az is rögzítve van egy kétharmados törvényben, hogy a csicskamédiát évi majd 100 milliárdot kell kiutalni.

Egyszerűen nem utalni egy fillért sem 

 

– Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint így lehetne megszüntetni a mostani közmédiát.

 

A csere már nem elég, egy médiaszakember szerint egyszerre kellene kirúgni az egész stábot, akik az elmúlt bő évtizedben kiszolgálták a Fidesz pártérdekeit és a közmédia közelébe sem engedték az ellenzéket, csak akkor, ha épp pocskondiázták őket.

Akármi is lesz Orbán hazugsággyárának a sorsa a kormányváltás után, addig is legyünk velük óvatosak: ne higgyünk nekik, mert nem mondanak igazat!