A beteg csak egy zavaró körülmény a kórházakban

0

A recepción sötétség, az ápolók ingerültek, a főorvos nem is köszön, a beteg pedig azt sem tudja, mit kellene tennie. A magyar kórházak egyáltalán nem betegbarátak, és bár vannak jó példák, ahol még éjszaka is meglátogathatja az ember a gyermekét, sok helyen csak rosszkedvű orvosokkal és ápolókkal találkozni. Egy szervezetfejlesztő alapítvány, a PAF Hungary azonban elhatározta, hogy társadalmi munkában tesznek azért, hogy az orvosok és a nővérek jobban működjenek együtt, büszkék legyenek a munkájukra, és a beteggel is figyelmesebbek legyenek. Például magyarázzák el, miért kell valakinek 5 órát várnia egy kificamodott bokával az orvosra. Miért tud Magyarországnál sokkal szegényebb országokban is jól teljesíteni az egészségügy, és mi hiányzik sok magyar kórházból? Interjú a PAF Hungary két szervezetfejlesztőjével, Mezei Andreával és Bodor Mártonnal.

A közelmúltban megjelent teljesítményértékelési jelentés lesújtó képet fest a magyar egészségügyről. Ti mit láttok, mit tapasztal egy beteg, ha bemegy ma egy magyar kórházba?

Mezei Andrea: A kép változatos, de ha valaki ma bemegy bármilyen egészségügyi intézménybe, ne bízzon benne, hogy ott valamilyen sztenderd racionalitás fogadja. Ez alatt azt értem, hogy ha bemész például egy bankba, akkor ott valamire számíthatsz: mosolyogni fognak, jónapot kívánnak, majd végül azt mondják, viszontlátásra. Ezt tanítják, és tanítjuk mi is a tréningjeinken. Ezeket a viselkedési mintákat egy bankban vagy egy bevásárlóközpontban már észre sem veszi az ember, annyira általánosak.

Az egészségügyben ehelyett, ha belépsz egy kórházba, az sem biztos, hogy egyáltalán észrevesznek. Mi fog történni veled? Nem tudod. Kedvesek lesznek-e veled? Nem tudod. Kiküldenek-e valahonnan? Nem tudod. Milyen szabályokat kövess? Nem tudod. Az egész egy fekete lyuk, amibe ráadásul rettenetesen kiszolgáltatott helyzetben érkezik meg az ember, akár beteg, akár hozzátartozó. Még fizikailag is el lehet veszni, hiszen semmi sincs kiírva. Próbálj eligazodni egy mai magyar kórházban!

Miért nem felhasználóbarátok a magyar kórházak?

Mezei Andrea: Ez egy olyan rendszer, ami nem becsüli meg a benne dolgozókat, nincsenek transzparens szabályai, a tulajdonosi érdekek pedig sokszor ellene mennek a benne dolgozók érdekeinek. A benne dolgozók érdekei pedig azoknak az érdekeivel ütköznek, akiket ki kellene szolgálniuk, a betegekével.

Miért, és mik ezek a különböző érdekek?

Mezei Andrea: Például ha bejön egy beteg akkor, amikor amúgy is sok beteg van, akkor a kórháznak igazából nincs szüksége rá, mert az ő ellátásáért nem biztos, hogy pénzt fog kapni a fenntartótól. Máskor meg befektetik akkor is, ha nincs is rá szüksége, és elvégeznek olyan költséges vizsgálatokat, amelyeket nem lenne muszáj, ez pedig a társadalom számára pazarlás.

Eközben furcsa, átláthatatlan érdekkonstrukciók működnek. Az az orvos, aki feljebb van a hierarchiában, szeretne gyorsabban műteni, pontosan az általa megválasztott időpontban. Ezért az ő műtétjeit racionális ok nélkül előbbre veszik, és akkor a hálapénzről még nem is beszéltünk.

Bodor Márton: Ma reggel voltam egy budapesti kórház intenzív osztályán, ahol ápolóknak tartottam fókuszcsoportos beszélgetést. Elmondták, hogy az orvos úgy műt náluk, hogy amikor kész van egy műtéttel, már kint kell lennie a folyosón a következő betegnek, már operációra felkészítve. Amikor őt gyorsan betolják a műtőbe, még hallja a személyzet beszélgetését az előző beteg ébresztésével kapcsolatban. Nem adják meg a betegnek a kellő tiszteletet, és ezt a lelkiismeretes ápolók is észreveszik.

Hol van a beteg ebben a rendszerben?

Mezei Andrea: A rendszer logikája szerint a beteg egy szükséges zavaró körülmény, pedig nélküle értelmetlen az egész rendszer. Egyébként meg akad olyan betegszállító, aki egyenként emeli át a gerincsérült beteggel a kocsi kerekeit a küszöbökön, hogy megkímélje a zökkenés fájdalmától. 2010-ben meghalt az apám és a nővérem. Az utolsó hónapokban kórházról kórházra jártam velük, és azt tapasztaltam, hogy sokszor csak egy jó szóra lenne szükség. Szervezetfejlesztőként pedig azt gondolom, hogy az a sivatag, ami a magyar kórházakban van, emberi gesztusokkal jórészt termőre fordítható. Ha egy emberi közösség azt gondolja, hogy van valami tartása, tudja, hogy miért van ott, és van hite a szakmájában, akkor a legrosszabb körülmények között is, már csak ellenállásból is jól működik. A közösségi morál a legfontosabb, emiatt tudnak sokkal szegényebb országokban is jól teljesíteni az emberek az egészségügyben.

Albert Ákos írása