A delta variáns a beoltottak között is terjed és fertőz

Az indiai mutációval fertőzöttek orrában több, mint ezerszer annyi vírus van, mint azokéban, akik még az eredeti vírust kapták el.

Egyre több bizonyíték áll rendelkezésre, hogy a korábban Indiában azonosított delta variáns a beoltottak között is terjed, és komoly aggályok merülnek fel azzal kapcsolatban is, hogy ezt a mutációt akár terjeszteni is tudják az oltottak – írja a Reuters több ország egészségügyi jelentése alapján.

A hírügynökség idézi Angol Közegészségügyi Intézet (PHE) pénteki közlését, amely szerint az országban a 3692, delta variáns miatt kórházba került beteg 58,3 százalékát egyáltalán nem oltották be, 20,9 százalékát csak egyszer beoltották, 22,8 százalékuk pedig mindkét dózist megkapta.

Szingarpúrban a koronavírusos esetek háromnegyede az oltottakhoz köthető, de a tüneteik nem súlyosak. Izraelben 60 százalék az arány a jelentések szerint, az érintettek többsége 60 év feletti és/vagy krónikus betegségben szenved.

[Kemenesi Gábor szerint lesz negyedik hullám, és már sejti, mi várható itthon]

Az Egyesült Államokban adatai szerint a súlyos betegek 97 százaléka az oltatlanok közül kerül ki, itt is a delta variáns a domináns a fertőzöttek között, akárcsak Izraelben.

A Reuters idéz egy kínai kutatást, amely szerint

azért terjedhet jobban az indiai mutáció, mert ezzel a variánssal fertőzöttek orrában több, mint ezerszer annyi vírus van, mint azokéban, akik még az eredeti vírust kapták el.

Carlos del Rio, az Emory University gyógyszerész szakértője elmondta, hogy a korábban kifejlesztett vakcinák hatékonyak voltak a súlyos megbetegedések és a halálozások megelőzése, vagy a fertőzés továbbadása tekintetében, egészen addig, amíg meg nem jelentek az új variánsok.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos hírekkel is szolgáló Facebook-oldalát.