A Demokratikus Koalíció követeli, hogy az óvodai és bölcsődei dolgozókat is haladéktalanul oltsák be az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinával!

Ráczné Földi Judit, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a pánikkormány alkalmatlansága és nemtörődömsége újra és újra arcul csap bennünket a járvány kitörése óta.

 

“Ahogyan tavaly tavasszal képtelenek voltak logikus és biztonságos döntéseket hozni, ahogy nyáron képtelenek voltak felkészülni a második hullám elleni védekezésre, úgy nem készültek fel a vakcinázásra sem, pedig már elég régóta lehet tudni, hogy a védőoltás meg fog érkezni. Míg  Nyugat-Európa országaiban pontosan követhető, átlátható ütemezést tettek közzé, megfelelően felszerelt oltópontokkal készültek, itthon Orbánék nagyjából egy vállrándítással elintézettnek tekintenek mindent. Mindeközben pedig komplett oltási káosz uralkodik az országban.” – foglalta össze a politikus. Arra is felhívta a figyelmet, hogy Orbánék a focistákat oltanák szakmányban, a bölcsődei és óvodai pedig dolgozók védelem nélkül állnak helyt nap, mint nap a gyerekek között.

 

“Sőt, amikor a kormány központi segítségként tisztító-fertőtlenítő szereket adott az iskoláknak-óvodáknak, abból a körből a bölcsődék kimaradtak, pedig nyilvánvaló, hogy a pici gyerekek közt mennyire fontos a higiénia.” – tette hozzá a DK elnökségi tagja.

 

Ráczné Földi Judit kijelentette, a Demokratikus Koalíció követeli, hogy az óvodai és bölcsődei dolgozókat is haladéktalanul oltsák be az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinával! 

 

A DK korábban már követelte, hogy a tanítókat, tanárokat is oltsák be az elsők között, mert elfogadhatatlan, hogy a pánikkormány éppen azokra nem gondol, a legveszélyeztetettebb munkakörökben küzdenek nap, mint nap! A kormány kötelessége lenne megvédeni azokat, akik a gyermekek között dolgoznak, hiszen ők fokozottan ki vannak téve a vírusnak. Ha az óvodai és bölcsődei dolgozók tömegesen betegszenek meg, annak súlyos következményei lesznek. Mi, európai magyarok oltáspárti közösségként felszólítjuk a kormányt, próbáljanak meg felelősségteljesen viselkedni végre, és vegyék előre a sorban a kisgyermekek közt dolgozókat!

 

A kisgyermekek számára jelenleg nincsen megfelelő védőoltás a koronavírus ellen, tehát az ő védelmükben is fontos lenne, hogy a közöttük dolgozó, rájuk vigyázó óvónőket, bölcsődei gondozókat, dadusokat haladéktalanul beoltsák. Folyamatosan nőnek az esetszámok, a szakértő már a harmadik hullámról beszélnek, és az is egyértelműen kiderült, hogy a kisgyerekek közt sokkal gyorsabban terjed a vírus. Több beszámoló érkezett arról is, hogy egyébként tünetmentes, de fertőzött gyerekek kerültek kórházba hetekkel a megbetegedés után úgynevezett sokszervi gyulladással. Az is józanul felfogható, hogy az ovis-bölcsis korosztállyal még gyakorlatilag betarthatatlan mindenfajta megelőző intézkedés, tehát már csak ezért is fontos lenne a dolgozók védettsége.

 

A Demokratikus Koalíció követeli, hogy az óvodai és bölcsődei dolgozókat is haladéktalanul oltsák be az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinával! A DK korábban már követelte, hogy a tanítókat, tanárokat is oltsák be az elsők között, mert elfogadhatatlan, hogy a pánikkormány éppen azokra nem gondol, a legveszélyeztetettebb munkakörökben küzdenek nap, mint nap! A kormány kötelessége lenne megvédeni azokat, akik a gyermekek között dolgoznak, hiszen ők fokozottan ki vannak téve a vírusnak. Ha az óvodai és bölcsődei dolgozók tömegesen betegszenek meg, annak súlyos következményei lesznek. Mi, európai magyarok oltáspárti közösségként felszólítjuk a kormányt, próbáljanak meg felelősségteljesen viselkedni végre, és vegyék előre a sorban a kisgyermekek közt dolgozókat!

Via. MTI