A Fidesz einstandolja magának az összes állami és szociális bérlakást?!

0

A cáfolat ellenére a kormány elfogadhat egy olyan törvényt, amelynek segítségével kisajátítható válik az állami bérlakás! Már eddig is előfordult, hogy lehetetlennek tűnő ötletet törvényerőre emeltek – nyilatkozza portálunknak Nagy Zoltán jogász.

A hvg.hu információi szerint az Orbán kormány készülő terve visszavenné az állami bérlakásokat.

Kiszivárgott információk szerint a Miniszterelnökség már dolgozik egy jogszabályon, amely a világörökségi területen fekvő, illetve műemléki épületekben lévő bérlakásokból kitehetné a bérlőket.

A hírek szerint úgy alakítanák át a jelenlegi törvényeket, hogy a régen „szerzett” jognak nevezett intézmény megszűnne, s a bérlőnek nem járna cserelakás, legfeljebb pénzbeli megváltás. Gulyás Gergely miniszter szerint pusztán álhírről van szó.

A fővárosban hozzávetőleg 120 ezer bérlakás lehet, szakértők szerint azonban az állam legfeljebb egy részéből rakhatná ki a bérlőket. A kiszivárgott javaslat szerint a frekventált helyen található lakótömbökben élők kerülhetnek veszélybe. Ez elsősorban a Budai Vár, – ahová ugye az utóbbi időben egyre több Fideszes potentát költözik – az Andrássy úti patinás épületek, illetve a VIII. kerületi Palotanegyed épületeinek lakóit, s persze közvetlenül a Duna parton élőket érintheti.

Borsi László ingatlan szakértő szerint a ma érvényben lévő törvények még védik a bérlőt, aki ha szabályszerű szerződést kötött az önkormányzattal, akkor nem is olyan egyszerű kipakolni. Legfeljebb akkor, ha megsérti a bérleti szerződést, tehát ha nem fizeti – esetleg késve – az egyébként nem túl magas lakbért, vagy nem használja rendeltetésszerűen a lakást. Az önkormányzatnak egyébként nincs felmondási joga.

Ha mégis élni szeretne a tulajdonjogával, s hozzá szeretne jutni a lakásához, akkor a bérleményhez hasonló paraméterekkel rendelkező cserelakást, vagy pénzbeli megváltást kell helyette a bérlőnek felajánlania. Az utóbbi elérheti a lakás forgalmi értékének a felét is, de további alkura is van lehetőség. Végső esetben a bérlő vissza is utasíthatja az ajánlatot.

A kiszivárgó hírek szerint ezt a védelmet számolná fel a kormány, amit ugyan a hozzáértők elképesztőnek tartanak, s maga a miniszterelnökség is cáfol. Nagy Zoltán ingatlan jogász szerint azonban Magyarországon már sok esetben előfordult, hogy lehetetlennek tartott döntéséhez ragaszkodott a kormány, s végre is hajtatta az elképzelést. Erre példa az elmúlt tíz év. Vagyis a lakók kipakolása is hihetetlennek tűnik, de mégis bekövetkezhet. Még az is előfordulhat, hogy miután kiürítenék a frekventált helyen lévő lakóépületeket, azokba – esetleg felújítás után – a kormány beköltöztetné a Fideszes haverokat, a párt holdudvarát.

Jelen pillanatban a lakó élete végéig élhet a bérlakásban, ahová az érvényben lévő jogszabályok szerint a bérlők örökösei is beköltözhetnek. Ha az állam mégis einstandolná a bérlakás-állományt, akkor azok bérleti szerződését az önkormányzatnak kéne felmondania. Ha a cáfolat ellenére ez a terv, akkor a miniszterelnökségen egy olyan jogszabály készül – mondja Nagy Zoltán ingatlan jogász – amely törvényi szintre emeli a „kisajátítást”. Ennek ugyan nagyon rossz a csengése, hisz az ötvenes évek juthatnak eszünkbe. Ha mégis ezt akarja az állam, akkor törvényi szinten kellene szabályozni a bérleti jogviszony generális megszüntetését. Illetve az ingatlanok későbbi sorsának a rendezését is. Jelen pillanatban ez a „kisajátítás” könnyen ellentétes lehet az érvényben lévő alaptörvénnyel.

Ennek ellenére a törvényalkotás szintjén ma semmi nem lehetetlen Magyarországon! – mondja Nagy Zoltán. A jogász szerint ha a kormány valóban tervezi a bérlakások államosítását, akkor a mostani cáfolatok ellenére végre fogják hajtatni. Miután azonban meglehetősen népszerűtlen intézkedésről van szó, ezért legfeljebb az önkormányzati választások után emelik törvényerőre.