A Fidesz háborúba viszi az országot. A parlamenti ellenzék halott. Ki fogja képviselni az embereket?

Míg a nagyhatalmak úgy tűnik végzetesen játszmáznak a Föld nevű bolygón, az éppen újra frontzónába keveredő Magyarországon sem unatkozik az, akinek van ideje a megélhetési válságának a megoldása mellett politikával foglalkoznia.

A Fidesz a legutóbbi kétharmada óta végképp úgy viselkedik, mintha övé lenn az ország.

Tovább harcolnak az EU -val, miközben azért a pénzt, ami Magyarországnak járna, szeretnék megkapni. Természetesen nem az a problémájuk Brüsszellel, hogy kizsákmányolásra épül az egész rendszer, hiszen ebben ők maguk is tökig benne vannak.

Nem. Nekik ideológiai vitáik vannak, amikkel lehet egyetérteni meg nem egyetérteni, cserébe nagyjából érdektelenek.

Az Európai Unió jelen állapotában nem több, mint egy durván kizsákmányoló gazdasági érdekszövetség, ahol vannak akik jól járnak, vannak akik el lavíroznak és vannak akik szopóágon vannak. Pedig lehetne ez nagyon másként is, de ez egy másik cikk témája.

Miközben harcol Orbán az EU-val, jóban van az oroszokkal és egyéb keleti országokkal (Kina, Törökország, stb), ami azért jól érzékelteti, hogy micsoda hintapolitikában van Magyarország.

Tegyük hozzá, hogy ez nem kivételes eset a magyar történelemben (sőt), de ettől még ezt élőben végignézni elég félelmetes. Főleg ha az ember ismeri az elmúlt 120 év történelmét és tudja, hogy micsoda borzalmak sültek ki azoknak a kalandoknak a végén, amikor a magyar elit elhitte, hogy hadsereg és valódi gazdasági potenciál nélkül világhatalmi tényezővé válhat, pusztán csak politikai lavírozás és vélt vagy valós stratégiai földrajzi elhelyezkedése folytán.

Sajnos a jelenleg kormányzó pártok nyugodtan csinálhatják, amit csinálnak, mert a parlamenti ellenzék, mely leginkább liberális milliárdosokból, vállalkozókból, bankárokból áll, semmi mással nem törődik immáron több mint 10 éve, hogy belőlük lesz e valaki?

  • Bizniszelhetnek-e tovább az önkormányzatokban?
  • Kaphatnak-e EU-s milliókat a vállalkozásaik?

Totálisan hidegen hagyja őket az ország népe. Folyamatosan azzal hívják fel magukra a figyelmet, hogy melyikük az alkalmasabb arra, hogy átvegye a jelenlegi kormányfő helyét. Erről szólt az ellenzéki kampány áprilisban, és arról, hogy győzelem esetén hogyan írják át az alkotmányt.

Teszik ezt most is, egy gazdasági és társadalmi válság kellős közepén, miközben az országunk határán egy borzalmas háború zajlik.

A választás elvesztése után semmi sem változott. Az ellenzéki pártok egymásnak estek. Bár támogatottságuk már alig, azért pénzük és médiájuk még van, amit továbbra sem arra használnak, hogy elmondják, mit kellene tenni az országgal, hanem egymásnak üzengetnek.

Legdurvább eset a volt miniszterelnök pártja a Dk. Ők egy árnyékkormányt alapítottak röpke 4 hónappal a bukás után. Nyilvánvalóan nem azzal az ambícióval, hogy leváltsák a Fideszt, hanem hogy bedarálják az ellenzék rajtuk kívüli részét a 2024-es választásokra. Erre amúgy jó esélyük is van, hiszen a többi párt még szarabbul áll, mint ők.

Tehát egy ilyen helyzetben is maradt a pozícióharc.

Miközben emberek milliói aggódnak a maguk és családjuk sorsa felöl, a magyar parlamenti ellenzék azzal van elfoglalva, hogy kiből mi lesz majd két év múlva.

Ez vállalhatatlan. Elfogadhatatlan. Felháborító. Ez őfelsége ellenzéke. A Fidesz álma.

Ha van esély, egy új, elvi alapon politizáló, az emberekkel foglalkozó valódi ellenzék építésére, annak most van itt az ideje. A kérdés az az, hogy ki fogja ezt a munkát elvégezni?

Székely Sándor
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke