A Fidesz szerint hazudik a Reuters

Magyarország tagadja, hogy az EU Bizottsága azt kérte volna: mielőtt elkezdik folyósítani a helyreállítási alapból a támogatásokat, Budapest változtassa meg a közbeszerzésekkel kapcsolatos szabályozást a verseny javítása, valamint a csalások elkerülése céljából – írja a Reuters, amely hétfőn tette közzé értesülését a Bizottság feltételéről. A hírügynökség emlékeztet arra, hogy egy belső bizottsági dokumentumból idézett.

 

 A Reuters eredeti jelentése szerint az EU Bizottsága azzal kapcsolatban fogalmazta meg a kérését, hogy már folynak a tárgyalások a 27 tagállammal a helyreállítási alapból majdan érkező összegek elköltésére vonatkozó tervekről. Az összesen 750 milliárd eurós alapból a jelen tervek szerint még az idén elkezdik folyósítani a támogatásokat a gazdaság újraindítására.

A Reuters betekintést nyert a bizottság egy belső dokumentumába, amelyben egyebek mellett az állt, hogy Magyarországon „a legfelső szinten mutatkozik ellenállás” azzal szemben, hogy átdolgozzák a szabályozást, ami „rendszerszerű szabálytalanságokhoz és túlárazáshoz vezetett”.

 

Idézte a Reuters Kovács Zoltán szóvivőt, aki a Twitteren szögezte le:

„Fake news”,

– hogy az EU Bizottsága kérte volna a magyar kormányt a közbeszerzési törvény módosítására:

a kormány nem kapott semmiféle felkérést a bizottságtól, sem hivatalost, sem informálist”.

 

Kovács azt is hozzátette:

 

Budapest kérte, hogy „a bizottság cáfolja ezeket az alaptalan állításokat”.

A brit hírügynökség újra megírta, hogy betekinthetett a bizalmas dokumentumba, s azt is . megismételte, hogy Magyarországon az OLAF szerint 2015-2019 között az uniós támogatások felhasználásának mintegy négy százalékával kapcsolatban mutathatók ki szabálytalanságok, ami messze a legmagasabb arány az unióban.