A gyűlölet, a politikai korrektség, a Facebook és a véleményszabadság

Pető Péter

1. Politikai korrektség. A kormánypárt és a magyar jobboldal évtizedes harcot folytatott a politikai korrektség ellen, amely önként vállalt nyelvi tabusítás, így érvelése szerint a szólás- és véleményszabadság korlátozása. Sikerrel le is győzte, ez a nyelvi-politikai eszköz már nem gátolja a beszédben. / Egyébként magam is úgy gondolom, hogy a politikai korrektséget eszközként találták ki, hogy védje kisebbségek, elhagyottak méltóságát, csökkentse kiszolgáltatottságát, ám a politikai liberalizmus számára végül cél lett, és vak háborút folytatott ezért a nyelvi eszközért akkor is, amikor már nyilvánvaló volt, az új nyilvánosságban egyszerűen nem működtethető, átlépte a technológia kora, így az érte való harc nem szolgálja a kirekesztés elleni küzdelmét, mivel a politikai siker korlátját jelenti, hiszen valójában a kifáradt eszközért való hadakozása közben a többség elérésére kevesebb esélye maradt, így politikai ellenfelei esélyei nőttek, azaz a nap végén végül olyanok kezébe adta a hatalmat, akik hite szerint kevésbé dolgoznak a kirekesztés ellen, a megfosztottak, megalázottak érdekében.

2. Facebook. A magyar jobboldal jelenleg olykor cenzorként emlegeti a Facebookot, miután random tiltogat le bizonyos véleményeket, az indoklás szerint a szólás- és véleményszabadságot önkényesen korlátozza, ami nem megengedhető. / Hozzám egyébként közel áll a Facebook radikális kritikája, fölfoghatatlannak gondolom, hogy a techcégek sem jogi (például nem kell védeniük a náluk közzétett tartalmat, mint az újságoknak), sem pénzügyi (nem fizetnek az általuk használt tartalmakért, nem fizetnek munkavállalókat, hogy tartalommal foglalkozzanak, konkrétan minimálisan adóznak), sem morális (megkerülhetetlen a szerepük a polarizáció mélyítésében, a demokratikus nyilvánosság roncsolásában, az algoritmusok egyénre szabott nemvalóságával buborékokat építenek, igazság- és konfliktusmentes, így végsősoron politikamentes védelmi zónát alakítanak ki a felhasználóknak) felelősséget nem vállalnak, miközben irdatlan pénzt termelnek, s kínozzák a sajtót (például lerabolják hirdetési bevételeit, miközben nincsenek költségeik és felelősségeik), amiből részben élnek. Szóval Orbán Viktor ha ezer évig kormányoz, akkor sem tud annyit ártani a demokráciának és a sajtószabadságnak, mint Mark Zuckerberg, noha az ügyben mutatott elkötelezettsége és tettvágya figyelemreméltó.

3. Gulácsi Péter és Tóth Krisztina, a vélemény és a gyűlölet. Mindeközben felfoghatatlan gyűlölethullámmal szembesül Gulácsi Péter, mert addig merészkedett, hogy a család az család. Tóth Krisztina pedig azért, mert elmondta, szerinte melyik könyvnek nem kellene a kötelezők között szerepelnie és miért.

Mindezek az egymástól látszólag független ügyek azért érdekesek, mert jól mutatják, hogy valójában nincs konzisztens elkötelezettség a politikai vita és konfliktusok, a vélemények természetes ütközése mellett. A reakciók valójában törzsek szektás indulatait idézik, egyértelműen a szólás- és véleményszabadság korlátozása melletti kiállások, miközben az elkövetők magukról azt ordítanák, hogy a radikális szólásszabadság szövetségesei. De amikor arról van szó, hogy a kapus maradjon kapus, inkább hallgasson, csalódtam benne emberként, mert mondott valamit, akkor ezek valójában radikálisabb politikai eszközök, mint amilyeneket az – ellenzők indoklása szerint – a politikai korrektség vagy a Facebook politikája jelent a szólásszabadság ellenében. A beszélőt ugyanis véleménye miatt személyesen átkozzák ki, bélyegzik meg, rekesztik ki, mintha Gulácsi Péter azért védene a magyar válogatottban, mert azt gondolja, csak a heteroszexuálisok nevelhetnek gyermeket, vagy Tóth Krisztina azért lenne író, mert megígérte, hogy sohasem gondolkodik majd élesen a Jókai-regényekről. Lényegi őrületnek tűnik, hogy a véleményéért cserébe indulatvihar kergeti a megszólalót.

Az a rossz hírem, hogy Orbán Viktor és a Facebook együtt, de Sztálin és Hitler együtt sem tudna olyan súlyos károkat okozni a szólás- és véleményszabadságnak, így a demokratikus nyilvánosságnak, így a szabadságnak, mint mi, magyar emberek, amikor gyűlölni kezdünk, kirekesztünk, buzizunk és kurvázunk, mert szerintünk valaki hülyeséget gondol. Mert így akkora lesz a költsége a megszólalásnak, amekkorát mind kevesebben vállalnak majd, ez lesz a valódi öncenzúra.

Ez lesz a szabadság-vesztett haza szomorú némasága.

#véleményizmus #szabadságizmus (Fotó: Mohos Márton / 24.hu )