A GYURCSÁNY-KORMÁNY IDEJÉN

– annyit tankoltál, amennyit akartál, és ki is tudtad fizetni. A mentős is annyiért tankolt, mint a taxis
– nem úgy mentek fel az árak a közértben, hogy mire a pult előtt bekötötted a cipőd, drágább lett a zsemle, mint amikor elkezdted bekötni
– több volt az orvos, az ápoló, a háziorvos, működött az állami egészségügy
– volt szabad tankönyv-választás
– az újságírókat nem tiltották ki a Parlamentből, bárkit bármiről lehetett kérdezni
– nem szavaztak meg rabszolgatörvényt
– létezett sztrájkjog
– több fiatal járt egyetemre
– nem közmunkások, hanem óvodapedagogusok vigyáztak a gyerekekre
– több gyermek született
– bevezették a babakötvényt, emelték a családi pótlékot
– összeférhetetlenségi törvényt alkottak, amit Orbánék megszüntettek
– még volt egyszerűsített adózás, eva volt a neve
– infláció felett emelték a nyugdíjakat
– nem hívták nemzeti tőkésosztálynak a haverok lopásait, mint a rendszert alapját
– nem szervezték ki haveroknak az egyetemeket
– nem kerítette le magának a Balatont a kormánypárt
– nem mondott fajelméleti fejtegetéseket a miniszterelnök
– nem büntették az országgyűlésben a kormányt bíráló ellenzéki politikusokat
– a kormányfő családtagjai el sem indulhattak volna uniós pályázatokon, nemhogy szétnyerték volna magukat
– még épültek szélerőművek
– nem csak a fűtés és a világítás volt olcsóbb, de visszaszereztük az oroszoktól a sárospataki könyvtárat
– lett teljes lefedettségű a légimentés Magyarországon
– 80 százalékos valószínűséggel azon az autópályán közlekedsz, ami akkor épült
– ellenzéki hírek és politikusok szerepeltek az akkor még közszolgálati médiában
– erősebb volt a forint, kisebb volt a hiány és az államadósság, nem volt 27 százalékos ÁFA.
– nem mondták meg, ki a magyar, ki eléggé nemzeti, de jó viszonyban voltunk minden szövetségesünkkel
– nem repkedtek a fejed felett helikopteren, nem yachtoztak a miniszterek
– nem függesztették fel az uniós pénzeket
– általános megítélés szerint Magyarország jogállam volt
Készülünk! 💙🇭🇺🇪🇺
Gréczy Zsolt