A KLIK-nek lövése sincs, hány tanár koronás, de nem is érdekli őket

Igaz, ez lehet nem véletlen: a fertőzött tanárok bérének kifizetése ugyanis egyelőre csak igéret.

HVG írta meg, hogy a Klebersberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) nem rendelkezik adatokkal arról, hogy hány tanár fertőződött meg a koronavírussal.

Azt eddig is tudtuk, hogy a vámpírkormányt nem érdekli az emberek egészsége, hiszen még  egy halálos világjárvány idején is az egészségügyi dolgozókat szivatják.

Ugyanakkor az, hogy a KLIK-et hivatalosan sem érdekli, hogy hány tanár beteg, illetve hányan vannak emiatt szabadságon, az már újdonság.

KÁSLER MIKLÓS UGYAN ELMONDTA, HOGY AZOK A TANÁROK, AKIK COVID MIATT KÉNYSZERÜLNEK BETEGSZABADSÁGRA, AZOK 100%-OS BÉRT KAPNAK AZ IDŐSZAKRA, ENNEK MÉG CSAK SZÓBAN VAN NYOMA.

A lapnak nyilatkozott Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, aki szerint:

Az ígéret gyakorlati alkalmazására egy kicsit még várni kell. Úgy tudjuk, hogy a kormányülésen már elfogadták a szóban forgó módosítást, de a konkrét jogszabály még nem született meg róla. Reméljük, mielőbb hivatalos formát ölt a miniszteri bejelentés.

Egyébként már maga az is egy vicc, hogy milyen körülmények kellenek ahhoz, hogy egy tanár egyáltalán elméletben megkaphassa a teljes fizetését.

Az iskolaorvosnak kell jeleznie a kormányhivatal felé a megbetegedés tényét, akkor minősül csak munkaköri megbetegedésnek ugyanis.

Vagy ha az igazgató szerint is ott lett beteg a tanár. És ha ő bevonja a kormányhivatalt, akik szerint szintén ott kapta el. Ilyen hihetetlen bonyolulttá is csak a vámpírkormány tudja tenni az életet.

via. HVG