A kormány elítéli de foggal-körömmel védi az új pedofil fideszest

A Fidesz elítéli a gyermekekkel szemben vagy az ő felhasználásukkal elkövetett bűncselekmények minden formáját, ezért is vizsgálják felül az összes vonatkozó jogi szabályozást – közölte a Fidesz pénteken.

Előzőleg megírtuk, tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsítják a volt XVII. kerületi fideszes alpolgármestert. A hvg.hu cikkéből kiderült, hogy a szemérem elleni erőszak gyanúja még 2018-ban elévült, de a rendőrség jelenleg is tiltott pornográf felvétel birtoklásával gyanúsítja Fohsz Tivadart, miután a nevelt lánya

ÁLLÍTJA, HOGY 2018 MÁJUSÁBAN OLYAN FELVÉTELEKET TALÁLT A NEVELŐAPJA LAPTOPJÁN, AMELYEK HAT ÉVVEL KORÁBBAN A KÖZÖS OTTHONUKBAN, REJTETT KAMERÁKKAL KÉSZÜLTEK.

A Fidesz azután juttatott el közleményt az MTI-hez, hogy a Demokratikus Koalíció bejelentette: írásbeli kérdést intéznek Pintér Sándor belügyminiszterhez, hogy a rendőrség nyomoz-e Fohsz Tivadar, a XVII. kerület volt alpolgármestere után.

A Fidesz közleményben tudatta pénteken:

A VOLT ALPOLGÁRMESTER ÜGYÉNEK KIVIZSGÁLÁSA A HATÓSÁGOK FELADATA, AMENNYIBEN AZ ÍTÉLETET KÖVETŐEN SZÜKSÉGES, A FIDESZ AZONNAL MEG FOGJA TENNI A MEGFELELŐ LÉPÉSEKET.