A kormány szerint lehetséges, hogy fölösleges volt a védettségi igazolványok kiadása, lehet megszüntetik az egészet

A kormány vizsgálja, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő 6-7 hónappal, de döntés egyelőre nem született erről – mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságában hétfőn, ahol válaszolt Székely Sándor kötelező oltásról szóló javaslatára is.

Rogán szerint a kormány az oltakozásra ösztönzésben hisz, de az ISZOMM képviselőjének javaslatát, a kötelező oltás elrendelését nem tervezi. A miniszter a harmadik oltás felvételének fontosságát is hangsúlyozta, egyben azt is bejelentette, hogy több oltási akcióhetet is szerveznek a közeljövőben.

A kormány decemberben és várhatóan januárban is újabb oltási akcióheteket, illetve “névre szóló” kampányokat szervez az egészségügyi hatóságokkal együttműködve, ahogy tette eddig is.

A megerősítő oltás beadása azért is nagyon fontos, mert Magyarországon az oltások többségét június végéig adták be, a vakcina védő ereje pedig 4-6 hónap után jelentősen csökken – figyelmeztetett.

 

Rogán Antal, a miniszterelnöki kabinetiroda vezetője.