A kormány több mint 100 új önkéntes és tartalékos katonát toborozna az év végéig

Várják a jelentkezőket az önkéntes katonai szolgálatra – hívta fel a figyelmet a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának (MH KIKNYP) kinevezett parancsnoka az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

Durgó Tamás elmondása szerint minden olyan 18 és 65 év közöttit várnak, aki a Magyar Honvédség mindennapjainak megtapasztalása közben szeretné megszerezni az általános honvédelmi alapismereteket. Kiemelten szeretnék megszólítani a fiatalokat, akik számára a felsőoktatási felvételinél többletpontokat is jelent az önkéntes katonai szolgálat – tette hozzá.

A mostani kiképzések szeptember 5-én indulnak. Az első két hónap általános alapkiképzés. A második – négy hónapos – szakaszban a résztvevők választhatnak a kiképzések közül. Folytatható az alapkiképzés, de akár műveleti besorolású katonai szervezetet is lehet választani.

Utóbbi keretében akár harckocsizó, ejtőernyős vagy búvár területen is lehet gyakorlatot szerezni – ismertette a lehetőségeket az alezredes, de hozzátette: valószínű, hogy utóbbiak helyőrségváltást is jelentenek.

A résztvevők bérezése az első két hónapban a mindenkori minimálbér összegével egyezik meg. A különleges műveleti besorolású alakulatot választók bruttó 260 ezer forintot kapnak. Emellett jogosultak lesznek többféle ellátásra és költségtérítésre is – írja az MTI.