A MAGYAR NEMZET REAKCIÓJA A LEHALLGATÁSI BOTRÁNYRA: SOROS!

A kormányközeli média szerint nincsen kémbotrány, de ha mégis, akkor meg Soros miatt van.
Feldobtak egy érmét és nem Gyurcsány nyert.
„A nemzetbiztonsági szolgálatok a hatályos törvények alapján végzik a munkájukat, Magyarországon senkit nem figyelhetnek meg bírói, valamint igazságügyi miniszteri engedély nélkül”
– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Horváth József titkosszolgálati szakértő.
Véleménye szerint a megfigyelési ügy érdektelen, mert
természetes, hogy a magyar állam kémkedik az állampolgárai után.
Korábban Halász János, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke hangoztatta, hogy „a baloldali sajtóban megjelent hírek megalapozatlanok és pusztán a politikai hangulatkeltést szolgálják”, ezért nem indokolt a bizottság ülésének összehívása.
A lap egyébként úgy véli, hogy Soros György áll a botrány kirobbantásának hátterében.
„Érdemes megemlíteni, hogy az ügy kirobbantásában aktív szerepet vállalt az Amnesty International (AI) mellett egy Citizen Lab nevű kanadai szervezet is. (…) Talán nem meglepő, hogy mindkét szervezet jelentős anyagi segítséget kap a Soros György-féle Open Society Foundationstől. Az AI kapcsán erről az erős kötődésről már többször is írt a hazai sajtó, a Citizen Lab pedig a honlapján számol be a támogatás tényéről”
– írja a Magyar Nemzet, levonva azt a következtetést, hogy „lényegében két Soros-szervezet felügyelte és értékelte egymás munkáját”.
Via:ugytudjuk.hu