A MI SZÉGYENÜNK

Orbán Viktor disznót vágott. Igaz, mire odaért már a disznó a hátán feküdt…Küzdött vele, harcolt mintha Brüsszellel birkózna, majd fotózkodott, mint egy győztes hadvezér, kihúzva mind a kb 160 centijét, merész tekintettel, behúzott hassal, boldogan.És IPPON-nal győz!

Ez a mi miniszterelnökünk. Disznót vág, csirkefarhátat olcsósít, pálinkát iszik és harcol. Ja, majd el felejtettem, hitelt vesz fel. Kínait, oroszt és most már japánt is. Mi meg majd fizetjük. Fizetnünk kell, mert kell a pénz a fidesz kampányára, a választás előtti osztogatásra, a Fudan egyetemre, a kínai vasútra, vagy akár itt, Kisvárdán is hat méteres faragott lótuszvirágra, faméhecskére, roller-útra vagy indián falura.

Értitek, ugye? Nem oktatásra, egészségügyre, munkahely teremtésre hanem ökörségekre, mert ezekből lehet sokat lopni!

Az elmúlt 12 évben, itt felső-Szabolcsban is sok minden leépült! Elsősorban a munkahelyek, de eltűntek az önkormányzati lakások és úgy általában az települések vagyona. Termőföldek, ingatlanok kerültek enyves magánkezekbe, az értük kapott fillérek pedig hamar kifolytak az önkormányzatok ujjai közül. Mára már szintes semmi nem maradt, a települések zömének ugyanúgy kilóg a …… a gatyából mint az állampolgároknak.

De semmi baj, a miniszterelnök kemény küzdelemben legyűrt egy disznót. Ti meg egyétek a hatósági ára farhátat ?

Jó étvágyat Magyarok! Előre meg farhátra!!!

Tóth Viktor