A NER koronavírusa az igazságszolgáltatásban

Arról gondolkodtak már a vezéreink, hogy mi lesz, ha a börtönökben kiüz a járvány?..Tökölön max 5-6 embernek van kapacitás.

0

Tegnap kaptam egy újabb emailt az Ügyvédi Kamarától

arról, hogy az OBH Elnöke hozott egy újabb határozatot, mely szerint polgári ügyekben a határidők számítására vonatkozó, fent ismertetett szabályokat hatályon kívül helyezi azzal az indokkal, hogy erről külön rendelet készül majd. A büntető ügyekben viszont továbbra is alkalmazni kell azokat.

Engem mindig megdöbbent, és elborzaszt,

amikor a NER által hatalmi pozíciókba ültetett emberek a legnagyobb öntudattal, és hozzá nem értéssel intézkednek pillanatok alatt saját hatalmuk teljes tudatában, a legalapvetőbb szabályok teljes negligálásával.

Munkám során gyakran hallok jogi álláspontokat, ítéleteket, véleményeket, amikről állásfoglalást kérnek tőlem. Legtöbbször még ki se kell nyitnom a törvényt, nem kell megkeresni az adott paragrafust, de azonnal rávágom, hogy ez így biztosan nem jó! Ez az OBH elnökétől is mindenképpen elvárható lenne!

Ezért szerényen, a Fidesz Tákalkotmányának konkrét fellapozása nélkül megjegyzem,

van olyan alapvető alkotmányos jog, hogy törvény előtti egyenlőség, tisztességes eljáráshoz való jog, meg olyan is, hogy hátrányos megkülönböztetés tilalma. Meg van olyan is, hogy alapvető jogokat érintő szabályokat csak törvényben és nem rendeletben vagy elnöki határozatban lehet alkotmányosan szabályozni, korlátozni!

Alkotmányosan nem lehet hátrányosabb helyzetbe hozni a polgári perekben eljáró magyar polgárokat és ügyvédeket, mint a büntető ügyben érintetteket!

Az új határozat szerint

pl. egy válóperes feleség vagy férj, ha ügyvéd nélkül jár el, köteles elmenni a postára, feladni a leveletét vagy bemenni panasznapra a bíróságra, ott megfertőződni azért, hogy határidőben beadja nyilatkozatát. Egy, a NER újságja ellen indított sajtóperben az ügyvéd köteles bemenni a bíróságra, áttanulmányozni az iratokat, ha határidőben szakszerű fellebbezést akar beadni. Egy lopási ügy vádlottja viszont nyugodtan sörözhet otthon, ráér majd benyújtani fellebbezését az ítélkezési szünet után.

Borzasztó gondolkodás ez számomra

Az alapvető jogelvek ismeretének, zsigerből való alkalmazásának teljes hiányát mutatja mindez. Ráadásul a bírósági szervezet működését irányító személy részéről! Akinek aztán tényleg felkészült jogásznak kellene lennie, aki nem enged a napi politikai nyomásnak.

Szóval ha valaki még mindig azt hiszi, hogy a bíróságok körül minden rendben, az gondolkodjon el ezeken! Én nem ajánlom neki, hogy ügyfélként ilyen alkotmányos elveket valló bíró elé kerüljön…

Magyar György: Fura időutazás – avagy mi történt a bírósági vezetőkkel?