A parlamentig ért a Sajó szennyezésének ügye

Egyelőre nem látszik, hogy miként és mikor oldódhat meg a Sajó folyót immár közel három hónapja érintő szennyezés ügye.

A folyóba február vége óta ömlik vas-oxiddal szennyezett víz egy egykori szlovákiai vasércbányából Alsósajó (Nižná Slaná) közelében. A szennyezés súlyos pusztítást végez az élővilágban a folyó érintett szakaszán, a közfigyelmet először az ügyre irányító, majd tiltakozást is szervező Orosz Örs szlovákiai magyar politikus a hétvégén már ökológiai katasztrófáról írt, miközben elhullott rákok képét posztolta a Facebookon.

A minap a magyarországi Jákfalva független polgármestere is dühös Facebook-videós kirohanást intézett a szennyezés miatt (jóllehet Jákfalva nem a Sajó partján, hanem egy másik völgyben, a Szuha-patak mellett a folyótól kb. 5–6 kilométerre fekszik). A kérdés a parlament keddi ülésén is felmerült: az LMP-s Keresztes László Lóránt napirend előtti felszólalásban jelezte, hogy levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, a kormány tegyen meg mindent a szennyezés ellen. A felszólalásra válaszoló Orbán Balázs államtitkár arról beszélt, hogy Magyarországon nincs jele a szennyezésnek, de folyamatosan figyelik a folyó és egyes ivóvízbázisok vízminőségét.

Az államtitkár szavait megerősítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság, amely a hvg.hu kérdéseire azt írta, hogy a szlovákiai szennyezést több százszorosára higítják a Sajóba még a magyar határ előtt betorkolló különböző egyéb vízfolyások, így a vízminőség – pH, fajlagos elektromos vezetőképesség, oldott oxigéntartalom, oxigéntelítettség – megfelel a törvényben meghatározott határértékeknek, így mire a magyarországi határszelvénybe érkezik a víz, határérték feletti szennyezés már nem mutatható ki.

Az OVF szerint az illetékes Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság több hete folyamatosan figyeli a vízminőséget, hogy ha a szennyezés meghaladná a határértékeket, és szükségessé válna, akkor azonnal korlátozhassák a folyó vizének ivó- és öntözővíz céljára történő használatát. A vízügyesek a hazai szakaszon semmilyen szaghatást nem érzékeltek az elmúlt időszakban, halpusztulást sem tapasztaltak, és a horgászszövetség részéről sem érkezett ilyen bejelentés.

via HVG