A pottyantós

A hetvenes évek elején, mikor végre kész lett a fürdőszobánk, és lett benne angol vécé, apám szólt hogy bontsuk le a régi pottyantóst.
Leszedtük a tetejéről a kövirózsát. Mert ugye annak idején ezt az igénytelen növényt, – aminek a nedvét fülfájásra használta a magyar ember – ott
” termesztettük”.
Aztán leszedtük róla a hódfarkú cserepet, gondosan elpakoltuk, mert hogy jó lesz még akár a házra is, pótlásnak.
Majd jött a cserépléc, ami még szintén volt olyan jó állapotban, hogy abból sem tűzrevaló lett. Az oldal deszkák, meg a merevítők helye, már eleve megvolt. A tyúkól oldalát lettek hivatottak erősíteni.
Az ajtaja, az istálló megerősítését szolgálta.
Az ülőke, már egy kicsit macerásabb történet, mert annak a belső falára már jutott némi fekália. Apám azt mondta, hogy majd lemossa, lehypózza, és úgy talán, még jó lehet valamire. Elpakoltuk mindent, álltunk a gödör előtt, és néztük.
Egyszer csak apám megszólalt.
– Látod fiam? Nem maradt itt más, csak szar. Képzeld el mi történne, ha ennek lábai nőnének, és kimenne az utcára demonstrálni, mert nem maradt semmi körülötte, ami jogosultságot adhat a létezésének.

Forrás: