A Soros-hadsereg minden erejét bevetve támadja a kereszténységet

Maga az interjú brutálisan nemzetellenes, a magyar fajtisztaságot veszélyeztető, Orbán Viktor tusványosi beszédét semmibe vevő liberális mocsok, amely a kevertfajú Liu-fivéreket magyaroknak mondja. Amikor ilyen súlyos támadások érik Magyarországot és a magyar népet a tusványosi beszéd miatt, mint most, amikor a Soros-hadsereg minden erejét bevetve támadja a kereszténységet, nem lenne szabad megzavarni az emberek fejét azzal, hogy egy Európán kívüli fajból fajkeveredéssel született korcsolyázó kevertfajú testvérpárt ilyen határozottan magyarnak mondanak.
A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a kevertfajú kínai testvéreket (akikről nem tudjuk, hogy kínai fajjal keveredett kevertfajú magyarok, vagy a magyar fajjal beoltott kevertfajú kínaiak) magyarságát Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nyilvánította ki, mintha nem lennének kínai fajjal fertőzve, s mintha tiszta fajú keresztény magyar árják lennének. Nem hunyhatunk szemet, amikor a legkiválóbbak is elesnek. Nem mehetünk el szótlanul fajtisztasági szempontokat semmibe vevő kijelentések mellett, még akkor sem, ha olimpiai-, világ- és Európa-bajnokokról van szó.
Mi lesz, ha azt hiszik a magyarok, hogy nem a kevertfajúságtól, hanem a belterjes tisztafajúságtól korcsosul el a nemzet? Lehetnek olyanok, akik a kínai-magyar gyorskorcsolyázókra mutatnak, s azzal akarják cáfolni Orbán Viktor fajtisztaságról szóló igazságait. Főleg, ha idézik Kósa Lajost, hogy miket mondott a kevertfajú Liu-testvérekről: “A Liu-fivérek magyarok. Magyar színekben versenyeztek és magyar színekben fognak versenyezni. A magyar himnusz dobogtatta meg a szívüket és az FTC versenyzői ma is.” Ráadásul az FTC. A legmagyarabb magyar klub.
https://www.facebook.com/Amerikai-N%C3%A9pszava-177083425653956/