A személyiségfejlődés és (vagy) a köpönyegforgatás

Bálint Natália

0

A személyiségfejlődés és a köpönyegforgatás között úgy tehetünk különbséget, hogy megnézzük: hatalomra akar-e jutni az adott személy vagy nem. Ha nem akar hatalomra jutni, akkor beszélhetünk személyiségfejlődésről. Ha hatalomra akar jutni, jó eséllyel köpönyegforgatást, alakváltást látunk.

A nárcisztikus pszichopatáknak csak maszkjaik vannak, kialakult személyiségük nincs. Vagyis ami van, az egy toporzékoló, 3-4 éves, dackorszakos kisgyerek, amelynek a világában önmaga az origo. De a kisgyerek ezt normál esetben hamar kinövi, míg a felnőtt nárcisztikusok örök időkre egocentrikusak maradnak. A maszkokat ezek a lények mindig a saját érdekeiknek megfelelően váltogatják. A grandiózus nárcisztikus pszichopata (van ún. rejtőzködő, az “szerényen” kegyetlen) számára a hatalom azért elsődleges cél, mert azzal bizonyítja ÖNMAGA számára, hogy ér valamit az élete. Ugyanis amikor gyermekkorában ki kellett volna fejlődnie az egészséges önbecsülésnek és az azzal arányos önértékelésnek, egy tekintélyszemély (jelen esetben az agresszív, bántalmazó, szintén disszociális apa) magatartása ezt megakadályozta. Minden gyermek a szülőből ill. a közeli tekintélyszemélyekből (családtagok, pedagógusok) származtatja önértékelését. Amely gyermeket rendszeresen bántalmaznak, két lehetőséggel rendelkezik, genetikai vulnerábilitás (sebezhetőség, hajlam) függvényében.

1. Bezárja az érzelmeit, és ezzel a további személyiségfejlődés lehetőségét (ez a könnyebb út), rendellenesen fejlődnek az agyában a szinapszisok, hiányosan a tükörsejtes neuoronok. Ennek következtében képtelen lesz az affektív empátiára, vagyis az emberség zálogaként szolgáló együttérzésre. Ezt kompenzálandó kiváló megfigyelő lesz, és eljátssza az együttérzést, megtanulja a reakciókat, magas szintű szociális és kognitív empátiára képes. Vagyis nem érzi, de érti az egyes tettek következményét. Ezért felelős is a tetteiért, és semmiképpen nem szorul sajnálatra! 2. Empata lesz, aki szükségszerűen a pszichopaták áldozata az ismétlési kényszer (S. Freud) és az emberi mágnes jelenség (Ross Rosenberg) okán. – Ezek a narcisztikus személyiségzavarosok csapdájába esnek, mert megvan a közös pont, vagyis a gyerekkori sérülés, de az empata nem adta fel, hogy megfeleljen, ezért újra és újra eljátssza ugyanazt a darabot, csak más szereplőkkel, hogy megoldja a gyerekkori megoldatlanságot. Ezért hagyja magát felnőttként is regrediált (gyermeki) státuszba taszítani egy bántalmazó partner vagy barát, barátnő által. Mindig abban bízva, hogy majd az aktuális disszociális személynél meg fogja tudni oldani azt, amit a kiskori tekintélyszemély a vállára pakolt. (Ez az ismétlési kényszer lényege.)

A narcisztikus pszichopata a céljai elérésének érdekében manipulálja környezetét, ezzel kompenzálva azt a végtelen űrt, ami a lelke helyén van. Képtelen folyamatos forrás nélkül élni. Párkapcsolataiban domináns, vezetőként tekintélyelvű. Egocentrikus. Agyi strukturális deformitás miatt képtelen normálisan gondolkodni, gondolkodása mozaikos, nem érti, mi a gond, nem kapcsolja az egyes tényeket, logikája megfelel saját világának. Párhuzamos világban él, nem érzi tetteinek másokra gyakorolt negatív következményeit, de tudja, látja azokat. Mások szenvedése, kiszolgáltatott volta, félelme hatalmát igazolja számára, ahogyan a pénz is. De ez csak időleges, ezért kell neki folyamatosan ún. narcisztikus üzemanyag (érzelemmel átitatott figyelem, pénz, hatalom). Alapvető egzisztenciális krízise folyamatos. Az egzisztencia szó létezést jelent. Gyerekként leértékelték, megalázták, pszichopata tekintélyszemély forrása volt, ezért nem alakult ki benne az egészséges önszeretet. Önbecsülése nulla, önértékelése éppen ezért grandiózus. Mivel együttérzésre képtelen (nem érez mások felé semmit, csak önmaga felé), az örömszerzés kizárólag befektetés, amivel bizalmat alakít ki az áldozatában. Mindezt olyan mesterien teszi (a már említett kognitív empátia miatt), hogy az áldozatok agymosottakká válnak, és a későbbi bántalmazást sem hajlandók tudomásul venni. Ez lehet egy párkapcsolatban, de akár egész társadalmakban. Az ún. traumakötés, a külső információk manipulálása és az áldozat önértékelésének letörése által kialakul az ún. Stockholm-szindróma (amely a nevét egy 1973-as, stockholmi bankrablásról kapta, ahol a túszok érzelmi kötődést alakítottak ki a fogvatartóikkal szemben). Ennek része a kognitív disszonancia, amelyben az áldozat annyira képtelen az önálló értékítéletre, hogy inkább a nyilvánvaló valóságot utasítja el, mintsem megváltoztassa a hitrendszerét.

A narcisztikus pszichopata azért szigeteli el az áldozatait, azért fest ellenségképet, azért manipulálja a híreket, hogy bizonytalanságot hozzon létre az áldozatokban, akik ezáltal kiszolgáltatottnak és egyedül érzik magukat. Túlélésük zálogának pedig az agresszorhoz való lojalitást látják. Az ilyen ember hatalma a megosztottságban rejlik. Gyermekeit, csaladtagjait is folyamatosan versenyezteti, kialakul az ún. triangulació, vagyis a háromszögesítés: egy gyermeket, családtagot, diktátorok esetében társadalmi csoportot kiválaszt (gyermek esetében ez lesz az ún. aranygyermek vagy trónörökös, társadalmilag “a magyarok, akik ránk szavaztak – a többi nem magyar”), amely a kegyeit élvezi, cserébe azonban feltétlen hűséggel tartozik. Ezek is áldozatok, csak előnyösebb a helyzetük. Szemben velük a “bűnbak” státuszú gyermek vagy csoport bármit tesz, alacsonyabb értékkel rendelkezik. Létrejön az egzisztenciális krízis a leértékelés által, ez az evolúciós pszichológia szempontjából a túlélést jelentő falkából való kitagadást jelenti. (“Nem szavaztál ránk? Nem vagy magyar, nem tartozol közénk, senki vagy, takarodj!”) Hogy ki melyik csoporthoz tartozik, az annak függvénye, milyen mértékben simul a narcisztikus pszichopata rendszerébe, mennyire hajlandó lemondani önálló gondolatairól és igényeiről. Sokan a lojalitás jegyében eszközei, meghosszabbításai lesznek a nárcisztikusnak a többiek bántalmazásában. Az Óz, a csodák csodája című film alapján a pszichológia ezeket “repülő majmok”-nak nevezi. Áldozatok, akik maguk is nárcisztikus viselkedést mutatnak, vagy akár nárcisztikusok is. Fő példák erre a vezető propagandisták, akik elvégzik a piszkos munkát a háló közepén pöffeszkedő pók helyett, aki így megtarthatja felsőbbrendű maszkját, aki sosem agresszív kifelé, nem használ csúnya szavakat. A repülő majmok lehetnek azonban egészen picik, de sokan. Ők a “bázis” aktív részei, akik a társadalom alsóbb szintjein viselnek hadat.

A narcisztikus pszichopaták uralma szükségszerűen véget ér, csak nem mindegy, addig hány élet megy tönkre. Bukásuk a már említett együttérzési fogyatékosságukban rejlik. Nem érzik, mikor olyan fokú az elégedetlenség, hogy az életösztön legyőzi a kognitív disszonanciát, és rákényszerül az áldozat, hogy felelősséget vállaljon saját életéért, ami annyit jelent, hogy kitör a regrediált, lefokozott státuszból, visszaveszi az önrendelkezését. Viszont ezt csak kényszer hatására teszi meg. A kijózanodáshoz párkapcsolaton belül általában az életveszélyes fizikai bántalmazás, vagy egyértelmű pszichoszomatikus jelzés szükséges, társadalmilag pedig háború és éhezés. Sajnos véráldozat nélkül nincs és nem lehet vége, erre garancia a repülő majmok hada, illetve a manipulált, rettegő, regrediált állapotban, egzisztenciális krízisben, izoláltan, lebutítva reszkető tömegek. Az ilyen társadalmakból azok, akiknek egészséges az önértékelése, menekülnek. Ezáltal a többieknek még kisebb lesz az esélyük a narcisztikus pszichopaták rémuralmának túlélésére. Viszont amíg nincs reális esély arra, hogy egyesek önfeláldozása eredményre vezet, a menekülés az ilyen személytől nem önzőség, hanem önvédelem. Legyen az egy párkapcsolat, barátság, munkahely vagy éppen egy ilyen által uralt társadalom.

Bálint Natália operaénekes, közgazdász, nemzetközi kapcsolatok elemző (A cikket telefonon, egy órán át írtam. Sok év tanulás és fájdalmas tapasztalat áll mögötte. Megosztását köszönöm, de ha lemásolod, és sajátodként teszed ki, szellemi terméket lopsz, ami undorító dolog.)