A szemkilövető-sztorihoz hadd adjam hozzá a sajátomat

Kubatovtól jöttek a parancsok.

Nem voltam szoci-szavazó, a miniszterelnök-jelölti vitát nézve a Kresz Géza utcában egy barátnőmmel döntöttem el, hogy a szocikra szavazok. Még nem hittem el, hogy Orbán mennyire aljas, de az egyértelmű volt, hogy Gyurcsány sokkal felkészültebb politikus nála. Aztán, ahogy az egy normális országban szokás, a politikánál lettek fontosabb dolgok is az életemben. De jött az öszödi beszéd.
A Balaton utcában laktam, és nem sokkal azután, hogy a hírTV-ben lement a vágott anyag, az utcákon lehúzott ablakkal elkezdtek járkálni autók, melyekből teljes hangerőn ment, hogy “hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal”.
Namost, én a hazugságokat rohadtul nem csípem. Egyszerűen a tapasztalat azt mutatta, hogy soha nem jön be. Nincs értelme. És amikor már huszadjára hallottam a megvágott beszédből a hergelésre tökéletesen alkalmas részeket, és már én is eléggé idegállapotban voltam, vettem a fáradságot, elolvastam, kontextusába helyeztem az egész beszédet, és most lehet köpködni, de arra kellett rájönnöm, hogy ez a csávó, akire én a voksomat adtam, rohadtul szereti a hazáját, és végre kimondta azt, amit előtte senki nem mert, és végre van egy politikus, aki nem mismásol, hanem Európába akarja vinni az országot.
Akkor én naiv azt gondoltam, hogy más is megteszi ezt. Akkor én még nem tudtam, hogy a magyarok jó része funkcionális analfabéta, és pár soros üzeneteket képes csak befogadni.
Így mentünk ki a tévészékház ostromához katasztrófaturistáskodni. Mire kiértünk, már égett Baló autója.
A náci asszonyok a két kezükkel kapkodták ki a díszburkolat köveit, míg az férjeik (kigyúrt kopaszok) a rendőröket támadták. Az ott lévő ismerősöktől megtudtuk, hogy előbb csapágygolyókkal csúzliból majd a díszburkolat köveivel. A rendőrök meg a köz- és magántulajdont védték. Ott álltunk a tévészékház előtt, és kérdeztük a nőket, hogy mi a cél, miért akarnak bemenni a székházba. És basszus néztek ránk mint Rozi a moziban, mert nem tudtak rá válaszolni.
– A TV Macit akarják kiszabadítani a Bastille-ból – tettem fel a kérdést egy nőnek, aki térdepelve nézett fel rám bután, de mivel nem értette, min röhögünk, folytatta a díszburkolat kövének a kikaparását. A hülye is látta, hogy ezek a szerencsétlenek parancsot hajtanak végre. Aztán később kiderült, hogy Kubatovtól jöttek a parancsok.
https://streamable.com/s1xl9c
Petrétei volt akkoriban az igazságügyi és rendészeti miniszter, aki Pécsen alkotmányjogot tanított nekem pár évvel korábban. Nagyon jó előadásokat tartott, neki köszönhetően szerettem meg az alkotmányjogot. Nem értettem, hogy a tévészékház ostrománál miért nem hamarabb jön a vízágyú, és miért nem jön a katonaság, mert a törvény betűjét ismerve sokkal keményebben kellett volna a rendőröknek fellépni. Aztán pár hónapja Kriszta Szalai írta meg a Facebookon, hogy a Fidesz középiskolásoknak küldte ki az sms-t órákkal a székház ostroma előtt, hogy menjenek ki, mert arra számítottak, hogy a rendőrség a törvény betűje szerint fog eljárni, és lőni fognak, meg fognak halni tizenévesek. Egy európai kormány egy aljas puccskísérlettel nézett szembe, melyben a Fidesz gátlástalanul feláldozott volna a hatalomért tizenéves fiatalokat is.
Köszöntem a figyelmet