A VALAHAVOLT LEGKORRUPTABB KORMÁNYT EZÉRT KELL LEVÁLTANI!

A Fidesz már 14 teljes gazdasági ágazatot osztott újra a sajátjai között!
Tíz év alatt tucatnál is több ágazat tulajdonviszonyaiba nyúlt bele az Orbán-kormány, hogy vagyonossá tegye híveit, és ezzel bebetonozza a Fidesz regnálását. Az alaptörvény sérelme nélkül ez aligha történhetett volna meg.
A magyar energetikai ágazat harmadik legnagyobb szereplője – a szakmában már így emlegetik Mészáros Lőrincet. Az energiaipar a HVG számításai szerint a tizennegyedik olyan ágazat, amelyben az Orbán-kormány megkezdte a tulajdonviszonyok átalakítását, és amiben a vagyon jelentős részét már saját klientúrája ellenőrzi. Mindezt úgy, hogy az alaptörvény a mai napig tartalmazza a tulajdonjog szentségét, mondván: „A tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.”
A felcsúti milliárdos most két olyan vállalatnak, az egykori Titásznak és a Tigáz maradékának a várományosa, amely a 2010-es évek elején még a pellengérre állított külföldi cégek birtokában volt. Az az extraprofit, amely üldözendő volt, ha a multik tettek szert rá, nagyon is üdvözlendő, ha a kormányhoz közel állók zsebében landol. Azóta persze a kormány már a feje tetejére állította a világot. A különadókkal és a rezsicsökkentéssel olyan befektetőket füstölt ki Magyarországról, mint az Eni.
Egyéb jelentős, fideszes tulajdonszerzésekkel érintett ágazatok például:
-Hadiipar,
– Építő- és szerelőipar,
– Agrárium,
– Bankok,
– Média és kommunikáció,
– Informatika,
– telekommunikáció.