A Volánbusz sem zavarta az előzésben az 5-ös főút kalózát, a jogsija bánta

A menetrend szerint közlekedő Volánbuszt is leszorította az a BMW-s, akiről az 5-ös főúton készült felvétel a manőver végrehajtása közben.
Az autós egy kamiont próbált megelőzni, a busz sofőrje végül a padkára rántotta a kormányt, elkerülve ezzel az ütközést.

Egy másik autó fedélzeti kamerája rögzítette szerdán azt a felvételt, amely az 5-ös főúton készült Dabas és Alsónémedi között.

A videó tanúsága szerint egy BMW X7-es próbálta volna megelőzni az előtte haladó kamionost, ám ez korántsem volt olyan volt olyan egyszerű.

Az első kísérletnél a kamionos is elkezdte az előtte haladó járművet előzni, így már majdnem akkor összeütköztek, a BMW-s rá is villogott. A második kísérlet »sikerült«, de szemből jött a menetrend szerinti Volánbusz, aminek sofőrje, hogy elkerülje a frontális ütközést, a padkára kellett rántania a kormányt

– idézte fel a történteket a Budapesti Autósok oldalának a portál egyik olvasója, aki a felvételt is készítette.

Az ORFK Közlekedésrendészeti Osztálya azt a tájékoztatást adta az eset után, hogy azonosították a gépjármű sofőrjét, ő tőle a jogosítványt a rendőrök ideiglenesen bevonták.

További részletek a bírósági tárgyalás után várhatóak.

Az utóbbi időben a közutakon nem ez volt az egyetlen veszélyes jelenet, amelyet rögzítettek.

Nemrég a 10-es úton tartott fel egy teherautó egy mögötte lévő autóst úgy, hogy ehhez két sávot is igénybe vett.

A teherautó sofőrje a feltartás előtt többször előzött lakott területen belül is.

Egy másik esetben egy veszélyes előzési kísérlet történt, amelynek kis híján frontális karambol lett a vége.

Akkor a belső sávban fékezett egy autó, mire az a mögötte kialakuló heves dudálás kíséretében átlépte a dupla záróvonalat, majd szemben találta magát a másik irányból érkező forgalommal.

Szerdán Salgótarjánban hajtott végre egy másik BMW egy olyan sávváltást, ahol egy másik autónak vészfékeznie kellett a manőver miatt.