A volt munkásőr és CÖF-ös Gajdics Ottó beette magát a Hír TV igazgatóságába

Gajdics Ottó, a Karc FM leköszönő főszerkesztője váltja a kormányközeli hírtelevíziónál Mentes Katalin tartalomigazgatót, míg Gajdics Ottót az eddigi helyettese váltja a Karc FM főszerkesztői posztján.

A PestiSrácok azt írja, hogy Gajdics Ottó helyét a Karc FM főszerkesztői posztján helyettese, Pelyach Gergely vette át, de az ügyvezetői posztját Gajdics megtartotta a KESMA rádiójánál, és részt vesz a médium életében ezután is, hogy ő lett a Hír TV tartalmi igazgatója.

Gajdics Ottó így nyilatkozott a lap kérdésére:

„Nagy megtiszteltetésnek tartom a felkérést, bízom benne, hogy irányításommal a Karc FM és Hír Televízió tartalmi megújítása sikeres lesz, és méltó módon szolgálja a nemzeti polgári konzervatív közösséget.”

Pelyach Gergely arról beszélt, folytatni akarja a megkezdett munkát, de új műsorok indítását is tervezi a Karc FM-nél és a régiek megújítását is tervezik, emellett erősíteni akarnak az online világ területén.

Arról egyelőre csak iparági pletykákat hallottunk, hogy Mentes Katalin maga kezdeményezte-a a távozását a tartalomigazgatói posztról a HírTV-nél, vagy a vállalat kérte-e meg a távozásra. Ha erről még kiderül valami, visszatérünk a témára. A tartalomigazgatói pozícióba azután nevezték ki Mentes Katalint a HírTV-nél, hogy a tévétársaság a Fidesz-közeli médiaholdinghoz került, és élettársa, Szikszai Péter lett a HírTV vezérigazgató-helyettese.

Szikszai – akit Zummer Fülöpként azonosított be a rendőrség nemrég – már egy ideje nincs a hírcsatornánál.

A Media1 nem hivatalos hírtévés forrásból úgy tudja: Mentes Katalinnak, az eddigi tartalomigazgatónak egy alacsonyabb pozíciót ajánlottak fel. Azt még nem tudni, elfogadja-e  és marad-e a cégnél.

 

forrás. Media1.hu