Adósságban úszik Áder János

0

Augusztusban lakást vásárolt Áder János, derült ki az államfő legfrissebb, a 2019-es vagyoni helyzetét tükröző vagyonnyilatkozatából – írja az atv.hu.

Az elnök vagyonnyilatkozatában szerepel egy 45 millió forintos lakásvásárlási hitel is, ami alighanem a 125 négyzetméteres második kerületi társasházi lakás vásárlásához kellett, ami ötven százalékban került Áder tulajdonába.

A köztársasági elnök egyébként alaposan kiköltekezett, amit az említett lakásvásárlás indokol: forintszámláján 17 millió forinttal csökkent a betét (ez most már 21 millió), jelentősen leapadt életbiztosításának összege és az értékpapírszámlája is.

Ugyanakkor 1690 dolláros devizaszámlájához picit több, mint 43 ezer euró érkezett az elmúlt évben.

Nem érdemes tehát aggódni, Áder János jól van, ez már a második fél otthona a II. kerületben, és van egy negyed családi háza is Kisorosziban, és éppen felemelték a fizetését is havi hárommillióra. Éppen csak kiköltekezett egy kissé, de kivel nem fordul ez elő néha?