Akkora pofont kapott Orbán a Fővárosi Törvényszéktől, hogy a fal adta a másikat!

A Fővárosi Törvényszék első fokon közérdekű adatnak minősítette, hogy milyen számítások alapozták meg azt, hogy 35 évre hirdetne autópálya-koncessziót a magyar állam – adott hírt a már az első tárgyalási napon megszülető ítéletről a Szabad Európa.

 

A pert elutasított közérdekű adatigénylése miatt indította a Transparency International Magyarország a Rogán Antal felügyelete alá tartozó Nemzeti Koncessziós Iroda ellen.

Az elsőfokú ítélet szerint az iroda nem titkolhatja, milyen számítások alapján jutott arra, hogy a magyar gyorsforgalmi utak üzemeltetését 35 évre koncesszióba adják magáncégeknek. Az adatok kiadására 15 napot ad az ítélet, a törvényszék megítélése szerint azok megismerése kiemelt közérdek.

Az persze kevéssé valószínű, hogy erre valóban sor kerül, mivel a Nemzeti Koncessziós Iroda eleve azzal érvelt a tárgyalás során, hogy jelenleg is zajlik három pályázó részvételével a közbeszerzési eljárás, amelynél a koncesszió elnyeréséért versengők ajánlatait érdemben befolyásolná, ha kiderülne, hogyan számolt az állam a 35 éves időtartam alatti megtérüléssel. Magyarán döntés-előkészítő anyagnak számítanak ezek a kalkulációk.

Ezt azonban továbbra is vitatja a Transparency International, mivel az állami szervezet által készített kalkuláció csak annak a döntésnek a meghozatalához volt szükséges, hogy 35 évre írják ki a koncessziót. Ez a döntés már megszületett, így a kalkuláció nem lehet döntés-előkészítő anyag. Ettől független, hogy maga a koncessziós eljárás még folyamatban van.

Várhatóan fellebbez majd a döntés ellen az NKI, és mire a másodfokú eljárás jövőre lezárul, véget érhet maga a koncessziós eljárás is, mivel a lap értesülése szerint decemberig le is szerződne a kormány a nyertes koncesszorral.

Az autópályák a következő 35 évre szóló üzemeltetési, építési jogáért jelenleg még három érdekeltség verseng. Az egyik a Mészáros Lőrinc érdekkörébe sorolt Themis Magántőkealap több más, valódi tulajdonosát elrejtő hazai magántőkealappal konzorciumban, a másik a Strabag–Colas-duó, míg a harmadik aspiráns a Dömper Kft., amelynek tulajdonosa, Abronits Róbert legutóbb azzal kapcsolatban került a hírekbe, hogy egy másik érdekeltsége, a Sápi Major Kft. a hatályos előírások ellenére lezárta a csopaki mólót a helyi lakosok elől. A cég állítása szerint csak a kikötőt érintő a felújítás idejére.

Maga a 35 éves koncesszióba adással kapcsolatos közbeszerzés sajátossága, hogy lényegében arról szól, hogy a nyertesnek autópályát kell építenie és karbantartania. A közbeszerzési kiírásban 273 kilométer gyorsforgalmi út bővítése, továbbá 272 kilométer gyorsforgalmi út kiépítése szerepel, vagyis feltételezhető, hogy a nyertes cégnek konkrét projekteket, kivitelezési munkálatokat kell megvalósítania. Vagyis a lap szerint a 2022-es választások után felálló kormány már aligha fog közbeszerzési eljárást kiírni autópályák és autóutak építésére.