Álprofillal fenyegette meg a kormányablakos ügyintézőt a feldúlt férfi.

„Meg kell szurkálnom valakit” – fenyegetőzött a kamuprofiljával, mert nem kapta vissza a jogsiját

Bevonták a jogosítványát, de a férfi mindenáron vissza akarta azt szerezni magának, ezért az interneten kezdett fenyegetőzésbe. A dühös férfi egy kormányablak eljáró ügyintézőjét fenyegette meg a közösségi oldalon.

Bevonták a jogsiját

A fenyegetéssel vádolt mórahalmi férfi jogosítványát 2021. február 28-ig járművezetéstől való eltiltás miatt bevonták. A sofőr kivárta ezt az időszakot, majd március 1-jén megjelent a helyi kormányablaknál, hogy az igazolványát visszakérje – írja a Delmagyar.hu.

Nem kapta vissza

Miután a férfi bement a kormányablakba, rögtön oda is lépett egy ügyintézőhöz, hogy lebonyolítsák a jogosítvány visszaszerzését. Ugyanakkor az eljáró ügyintéző rossz híreket közölt vele, mivel azt vette észre, hogy az okmány még mindig a rendőrségen található. Ezt meg is mondta a férfinak, aki erre feltüzelte magát, és csak nagyon nehezen akart távozni a hivatalból.

Létrehozott egy álprofilt

Távozását követően a férfi álnéven létrehozott egy profilt az egyik közösségi oldalon, viszont ehhez saját fényképeket is megadott. Ezt követően egy fenyegető üzenetet tett közzé a portálon.

Megfenyegette az ügyintézőt

Az internetes oldalon közzétett üzenetében a jogosítványával kapcsolatos visszaszerzést fogalmazta meg, és felszólította az ügyintézőt, hogy ha nem szerzi neki vissza a jogosítványát, akkor „meg kell szurkálnia valakit”.

Terrorcselekmény a bűntett

A folyamatban lévő eljárást terrorcselekmény bűntett miatt vizsgálják, a főügyészség pedig indítványozta a férfi egy hónapra történő letartóztatását a szökés-elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt.

Bővebben:https://kekvillogo.hu/meg-kell-szurkalnom-valakit-fenyegetozott-a-kamuprofiljaval-mert-nem-kapta-vissza-a-jogsijat/?fbclid=IwAR1oD0PjeboIelikIDTXQ6ptuLF7JIIeQYOJI1wsGuWbkEMuri-s0rjzRBM