Annyi támogatást adott a kormány tavaly a nagy cégeknek, hogy egy új munkahely 130 millióba került az adófizetőknek!

Na megérte???
Nem a kis vállalkozásokat támogatta, hanem az amúgy is gazdag cégeket… EZ A FIDESZ SZÉGYEN!
EZ AZ ÖNÖK PÉNZE!
Nagylelkű pénzesővel kezdte az évet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, kedden például a holland székhelyű multinacionális sörgyártó, a Heineken soproni gyárában járt, és itt elmondta, hogy a vállalat 540 millió forintos beruházásának felét, 270 milliót a kormány állta, mi másból, mint a magyar adófizetők pénzéből. A Heineken cserébe vállalata 456 munkahely „megvédését”.
Hogy az a 456 munkahely valóban veszélyben volt-e, azt nem tudjuk, mindenesetre a Heineken példája csak egy apró epizód abban a támogatásdömpingben, amit a kormány „munkahelyteremtés” és „munkahelyvédelem” címszó alatt 2020-ban a nagy multik és néhány kiválasztott magyar nagyvállalkozás nyakába öntött.
A Népszava összeállítása szerint csak Szijjártó tárcája összesen 1676 milliárd forintnyi támogatást osztott ki tavaly, ebből pedig összesen 12 603 új munkahely jött létre, vagyis a kormány új munkahelyenként 132,9 millió forintot költött adóforintjainkból a nagytőke kistafírozására.
Ez még a korábbi évek rekordjait is durván maga mögé utasítja, 2019-ben például egy új munkahely megteremtéséért 15,9 millió forintnyi támogatást adott a magyar kormány.
Hogy mekkora is ez a 132,9 milliós összeg, azt jól érzékelteti, hogy 400 ezer forintos bruttó átlagbérrel számolva ebből az összegből egy dolgozó 27 évnyi bérét lehetne kifizetni.
A kormány közlései szerint a támogatások révén tavaly még 264 ezer munkahelyet is sikerült az állami támogatások révén megvédeni, ám arról persze nincsenek adatok, hogy ebből ténylegesen hány embert fenyegetett a kirúgás veszélye, és hányan maradtak volna állásban akkor is, ha munkáltatóik nem kapják meg ezeket a nagylelkű támogatásokat a magyar adófizetőktől.
Persze nem csak a Szijjártó Péter vezette minisztérium bánt ilyen nagylelkűen a nagyvállalatokkal. A Varga Mihály vezette Pénzügyminisztérium, például, a Nagyvállalati Beruházási Program keretén belül 70 milliárd forintot osztott ki, ebből pedig 700 új munkahely jött lére, vagyis 100 millió forintonként EGY (!) darab munkahely.
Ebből a 70 milliárdból egyébként fajlagosan 155 milliárd forint értékű beruházás jött létre, vagyis nagyjából a cégek beruházásainak felét az adófizetők állták.
Az már önmagában kérdéseket vet fel, hogy valóban megéri-e ekkora összegekért teremteni a munkahelyeket, de a kormány támogatási gyakorlata még ezen túlmenően is rengeteg problémát felvet.
Azzal például nem lenne baj, ha az adófizetők az állam révén jelentős befektetéseket hajtanának végre, viszont utána a beruházások nyereségéből is olyan arányban részesülnének, mint amilyen arányban a terheket viselték.
Tehát ha például egy beruházás felét az állam állta, akkor a nyereség fele is a magyar állampolgárokat illetné, lehetne ebből például mindannyiunk számára hasznos közszolgáltatásokat, infrastruktúrát, oktatást, egészségügyet, tiszta levegőt és ivóvizet, internethálózatot és innovációt finanszírozni.
Csakhogy a helyzet nem így áll: a terheket a polgárok viselik, a profitot azonban száz százalékban a nagyvállalatok kapják, akiknek ráadásul, köszönhetően a kormány radikális nagyvállalati adócsökkentéseinek, még a közösbe sem kell igazán visszaadniuk. A társasági adókulcs 19-ről 9 százalékra csökkentése már önmagában elmarad az Európában bevett 20-30 százalékos szinttől, de a nagyvállalatok tényleg adóterhe még ennél is kisebb, valahol 5 százalék körül mozog a szakértők kalkulációi szerint.
A másik probléma, hogy miközben a nagyvállalatok nyereségeit ilyen nagylelkűen támogatja a kormány, az átlagember koronaválság idején történő megélhetését már szinte egyáltalán.
A kormányzati retorika nagy hangon utasítja el a „segélyezést”, de úgy látszik, ez csak akkor igaz, ha a hétköznapi emberek támogatásáról van szó, a tőkeerős nagyvállalatoknak igenis van „ingyenebéd”, méghozzá igen bőséges.
Orbán Viktor a járvány idején is elzárkózott a munkanélküli támogatás fejlett országokhoz képest igen szűkmarkú rendszerének bővítésén, és a közvetlen bértámogatások esetében is jóval elmaradt még visegrádi kollégáihoz képest is. Ősszel például úgy támogatta a bajba jutott ágazatok kis- és középvállalkozásait, hogy átvállalta bérköltségeik egy részét, ám ezt csak utólagosan folyósítja, miután a cégeknek már ki kellett fizetniük a béreket. Aki erre nem volt képes, nem rendelkezett elég tőkével, annak esélye sem volt a bértámogatás megszerzésére. Pedig épp nekik lett volna szükségük erre.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium évégi közlése szerint egyébként erre az ágazati bértámogatásra addig összesen 15 milliárd forintot költött a kormány, a tavaszi csonka Kurzarbeit rendszerre pedig nagyjából 50 milliárdot fizetett ki. Ezek az összeges még együttesen is csak apró töredékét teszik ki annak a közel 1700 milliárd forintnak, amit viszont a nagyvállalatok kaptak.
Összességében tehát itt is a perverz újraelosztás folyamata érvényesül: az Orbán-kormány minden erőforrást legfelülre, a leggazdagabbak felé irányít, abból a pénzből, amit a szegényebbek fizetnek be és amit vissza lehetne forgatni utóbbiak jólétének megteremtésébe.