Antony Blinken: Jó lenne ha az Orbán-kormány a sajtószabadsággal is foglalkozna amit ígértek, mert ugyanúgy folyik a propaganda a sajtójukban

Az amerikai külügyminiszter aggódik a magyar sajtó állapota miatt és sürgette a kormányt, hogy biztosítson nyitott médiakörnyezetet. Antony Blinken egy szűkkörű sajtóbeszélgetést tartott, amelyre az Index nem kapott meghívást.

Komolyan aggódunk a magyarországi médiahelyzet hanyatlása miatt, aggodalmunkat osztják a sajtószabadság nemzetközi szószólói és számos magyar ember is – erről beszél Antony Blinken amerikai külügyminiszter azon a szűkkörű beszélgetésen, amelyre Magyarországról a Telex kapott meghívást.

 

Az amerikai diplomácia vezetője azt mondta, hogy Magyarország már kikeveredett a szovjet befolyásból, de a sajtó sokszínűségével kapcsolatban egyre aggasztóbb jeleket tapasztal. Blinken szerint a magyarok mást érdemelnek, miután évtizedekig éltek egy olyan ország fennhatósága alatt, amely korlátozta a kifejezés és a véleménynyilvánítás szabadságát. A külügyminiszter szerint a demokrácia lényege a független hangok és a független vélemények sokfélesége. Ezért határozottan sürgetik a magyar kormányt, hogy biztosítsanak nyitott médiakörnyezetet. 

 

Antony Blinken kiemelte, hogy az Egyesült Államok új kormánya elkötelezett amellett, hogy erősítse kapcsolatát a NATO-szövetséges Magyarországgal, de támogatni kívánja a magyar demokratikus intézmények, az emberi jogok és a jogállamiság előremozdítását.

 

A külügyminiszter külön hangsúlyozta a bűnüldözés, valamint a gazdasági és energetikai területeken várható együttműködést. Azonban erről még nem egyeztetett Szijjártó Péter külügyminiszterrel.

 

A külügyminiszter szerint egyre nagyobb gondot okoz a közép-európai régióban Moszkva és Peking befolyásszerző küzdelme.

Európa kétségtelenül egy geopolitikai verseny középpontja, ahol Moszkva és Bejing aktívan dolgozik az integráció ellen, szemben azoknak az embereknek a vágyaival, akik szövetkezni szeretnének azokkal, akikkel csak akarnak. Különböző módokon igyekeznek aláásni több közép- és dél-európai ország demokratikus és szuverén akaratát

– fogalmazott Antony Blinken.

 

 

olkt.net