Átverték a magyar embereket

0

A beutazási tilalom ellenére külföldi munkásokat engedtek be, akik között van koronavírus fertőzött is.

A budapesti InterContinental hotelben szállásolták el azt a 300 dél-koreait, akik a gödi Samsung-gyár munkatársai – írja a hvg.hu. A lap megtudta, hogy ezek az emberek csak a gyárban és a szállásukon tartózkodhattak, a két hely között pedig a Samsung szállítja őket, és naponta kétszer egészségügyi ellenőrzéseket is végeznek rajtuk – hasonlóan ahhoz a csapat koreaihoz, akik a komáromi akkumulátorgyárba érkeztek.

A gödi Samsung-gyár ugyanis nem az egyetlen, ahová Dél-Koreából érkeztek vendégmunkások. Ahogy azt a Pesti Hírlap megírta, az SK Innovation komáromi ipari parkjába 250 dél-koreai technikust hozott egy chartergép a kormány külön engedélyével.

Most kiderült, hogy a dél-koreaiak között vannak olyanok, akik megfertőződtek a koronavírussal, azt azonban nem lehet tudni, hogy hány emberről van szó. Az InterContinental marketingvezetője, Seidel Xenia elmondta, hogy a hotel dolgozói nem érintkeznek velük, az ajtójuk elé teszik az ételt, a fertőzöttek pedig nem hagyhatják el a szobájukat.

Az eset pikantériája, hogy Gödön a kormány különleges gazdasági övezetet hozott létre az akkumulátorgyári beruházás miatt, amely révén a gyár által befizetett helyi iparűzési adóról nem a momentumos polgármester vezette Göd dönt, hanem a fideszes vezetésű Pest megyei önkormányzat.
Balogh Csaba polgármester tiltakozott, és Orbán saját szavaival vágott vissza a kormánynak.
Ha fogorvoshoz megyek PCR teszt kell, de holnaptól három irányból beengednek 200ezer+ idénymunkást teszt nélkül, pacsira.
Teszik ezt olyan országokból, ahol sokkal rosszabbak a járvány számai (még ha a magyar kamut megtízszerezzük, akkor is), Ukrajna még pont belefelé halad. Főleg az OGV által felmagasztalt vidékiek kapnak belőlük. Remélem a Gazda ezek után is kedves lesz a szívüknek.