Az ellopott rendszerváltás. Mi lesz veled édes hazám?

Ez az írásom eredetileg komment volt. Egy Gyurcsány visszavonulását inditványozó Hermann Zsuzsa- poszt alatt.
A Gyurcsány-ellenességgel, a vele való végső leszámolással kapcsolatban
egy kicsit olyan érzésem van, mint a putyinisták Zelenszkijt karaktergyilkoló mantrájával!
Ők úgy látják az orosz-ukrán háború egyetlen lehetséges vége az lesz, ha Putyin és a duginisták által démonizált Zelenszkij megadja magát.
Oroszország pedig szépen annektálja teljes Ukrajnát és kivégeztetve Zelenszkijt és kormányának tagjait, bábkormányt beiktatva, világbékét hirdet.
Az ukránok pedig boldogan csatlakoznak a nagy, véreskarmú orosz medvéhez, mert simán lenyelik szeretteik, rokonaik, barátaik kiirtását, otthonaik porrrá zúzását.
Ezt követően persze hajtóvadászat indul az immár halott Zelenszkij összes támogatója ellen, tehát valójában sosem lesz vége….
Gyurcsány feje ugyanígy kell Orbánnak, s nem 2006 óta a mumusa, hanem jóval korábbról. A hajtóvadászat a verbális agresszió által valósul meg, de az okozott kár nagyobb, mint maga a fizikai megsemmisítés lenne.
Orbán a saját, tévévitás felsülését sosem fogja kiheverni. Mivel felkészültségben, tudásban alulmaradt, s tudja, hogy normálisan, igazi demokratikus körülmények között nem tudja Gyurcsányt eltakarítani, ezért a 16 éve tartó, masszív KARAKTERGYILKOSSÁGGAL tudta csak elérni, hogy a magukat oly’ sokra és okosnak tartó ellenzéki értelmiségiek is az orbáni gyurcsanyofóbiát szedjék magukra.
Ha ez a magát kissé elitista módon, mindenki felett álló ún. liberális értelmiség nem sétált volna be Orbán csapdájába, hanem dafke rehabilitálta volna Gyurcsányt és inkább érthetően közvetítette volna a balga és megvezetett tömeg felé az öszödi igazságbeszédet, akkor nem lehetne ma is Orbán fegyvere ez az abszurd drámába illő Gyurcsány-gyűlőlet- játék.
Tehát én azt gondolom, hogy
ez a drága jó, magát mindenkinél okosabbnak gondoló, ámde politikai értelemben szuicid hajlamú és butácska értelmiség sokkal inkább dolgozott Orbánnak az elmúlt 16 évben, mint a rendszere megdöntése ellen.
Ez az ellenzéki értelmiség igenis felelős a gyurcsanyofóbia elterjesztéséért, sokkal jobban, mint a “sehallselát” fideszes, szektásított szavazók.
Orbán tehát gazemberi éleseszűséggel magával az ellenzékkel végeztette el a piszkos munkát, anélkül, hogy az okos balgák ennek a felismerésnek birtokában lettek volna!
Hát nem zseniális?
Ha egyetlen egyszer meghallgatná vki azt a ragyogó vitát, amit anno 2008-ban folytatott Gyurcsány Békesivel, Vértessel és Hamecz-cel Fridinél, akkor megvilágosodna és rájönne,hogy egy ízig-vérig demokrata és államférfi állja ott a sarat, olyan, aki nem kis mértékben konyít a témához!!!
Ilyet Orbánnál sosem láttam, mert a tudás és persze a demokrataság is hiányzik belőle.
De nem ez a lényeg.
Ha Orbán megmérgeztetné Putyin ügynökeivel Gyurcsányt, akkor se lenne vége a játéknak. Sorosnál se volt valóságalap, s ha meghalna, akkor a démonizáló mantra csak annyiban változna, hogy Orbán Sorosról váltana “Soros emberei”-re.
Gyurcsány halála után pedig “Gyurcsány emberei”-re.
Dobrevtől is úgy fél Orbán, mint a tűztől. Ezért kellett betolni a startvonalra a vezetői képességek, tudás, tapasztalat tekintetében deficites, de önmarketingben túlteljesítő MZP-ét.
Ezt maga HEGEDŰS ZSUZSA ismerte el őszinteségi rohamában (MZP élre tolása fideszes hátszéllel).
MZP és az őt toló balgán okos liberális kör így tudtán kívül megint Orbán helyett dolgozott Gyurcsány ellen.
Hát nem zseniális?
És most mi történik a brutális mértékű vereség után? Elgondolkodtak egy percre is önnön balgaságukon? Felülvizsgálták hamis messiásuk alkalmasságát, vállalhatatlan kommunikációját?
Nem!!!!
Nyomják továbbra is gyurcsanyofóbiát rendületlenül!
Kell ennél gyümölcsözőbb INGYENMUNKA a NER-nek és Orbánnak?
Ha az “okosok” újraolvasnák Thomas Manntól A Márió és a varázslót, sajnos még arra sem jönnének rá, hogy Cipolla-Orbán önkéntes szárnysegédjei lettek.
Mi a megoldás?
Közmédia felület híján az, ami immár lehetetlen:
Leleplezni a démonizálást, elmesélni, hogy hogyan építették fel egy demokrata politikus tönkretételét, hogyan lett patás ördög az, aki le akart számolni az akkori szocik mutyijaival és hazugságaival, s valóban hitelesen szeretett volna végre kormányozni!
2004 októberétől 2006 júniusáig mindössze másfél éve volt igazítani a hajó irányán, majd utána 2008-as pénzügyi világgazdasági válságig megint kevesebb, mint 2 év.
Őszintén kérdezem:
Ezért kellene őt 16 év múltán keresztrefeszíteni?
Ráadásul olyanoknak, akik nemhogy egy kormányt, de még egy pár emberes szakmai kisközösséget se tudnak elvezetni!
A balgán okos, idealista, magánbolygóként üzemelők gyurcsanyofóbiája mindenestre minden idők legnagyobb 2/3-át hozta el Orbánnak!
És még fizetnie sem kellett ezért a balga “jószolgálatért”.
Most erre mit lehet mondani?
Ez tényleg az “okosak földje”!
Csatolom azt a roppant izgalmas és jóhangulatú vitát, amire hivatkoztam. Ajánlom az összes balga, gyurcsanyofóbiás okostojás figyelmébe!
(Megj.: Sokáig én is balga voltam, de képes voltam revidiálni nézeteimet és leszámolni saját korábbi balgaságommal. Az egyetlen jó eszköz ehhez az alapos tájékozódás!)
A csatolt kép-szöveg montázs Antal Tibor-tól van. Két, Gyurcsányt egyáltalán nem kedvelő ember nyilatkozta, ezért is választottam.
A poszt, amire reagáltam: