AZ ELMÚLT 10 ÉVBEN ÓRIÁSIT ROMLOTT A FIATALOK HELYZETE!

Új felmérések: a magyar fiatalok szipuzással kezdik, imádják a töményt és a designer drogokat.

A 16-18 éves magyar fiatalok körében végeztek felmérést, melyben az alkohol, kábítószer és dohányfogyasztási szokásokat vizsgálták. Kiderült többek között az is, hogy közülük a legtöbben 14 évesen kezdik szipuzással, ivászatban a tömények viszik a prímet, nagyon előretörtek az e-cigik és hogy Európában éllovasok a magyar fiatalok designerdrogok fogyasztásában.

ALKOHOL

Ivászatban európai nagyhatalomnak számítunk, csak a dán fiatalok köröznek le minket. A felmérés rámutatott, hogy a töményszeszek népszerűbbek a gyengébb italoknál, és hogy a fiúk 20%-al fogyasztanak több alkoholt a lányoknál. További statisztikák:

– Az első kortyok jellemzően 13 éves kor után gurulnak le
– egytizedük már tízéves kora előtt nyúlt az italhoz
– a felük volt már teljesen kiütve
– egyötödük részegedett le egy hónapon belül
– kétharmaduk ivott legalább egyszer
– 17 százalékuk italozik heti rendszerességgel
– több mint 90 százalékuk fogyasztott már alkoholt

KÁBÍTÓSZER

A tiltott szereket illetően a magyar fiatalok alulmaradnak az európai átlagfogyasztásnak, a legveszélyesebbnek tartott dizájner drogokban viszont élen járunk. Rendkívül népszerű még az altatóra, nyugtatóra ivás, mely inkább a lányokra jellemző, míg a tiltott szerhasználat a fiúkra. További statisztikák:

– közel ötödük drogozott már
– a legtöbben 14 évesen kezdik szipuzással
– 17 százalékuk füvezik
– minden századik magyar fiatal próbálta már a heroint
– 35 százalékuk a kokaint is egészen fiatalon kóstolta már

DOHÁNYZÁS

– az első cigarettát átlagosan 14 éves korukban szívják el a magyar fiatalok
– a rendszeresen cigarettázóknál a nemek aránya azonos: – minden negyedik fiú és minden negyedik lány dohányzik
– az e-cigik is betörtek a magyar iskolákba is: a fiúk 60, a lányok 50 százaléka próbálta már
– ráadásul sokaknak az e-cigi volt a tűzkeresztség, és általa szoktak rá a dohányzásra.

Forrás: Szeretlek Egerszeg/facebook