Az ember társas lény!

Tavaly márciusban megszűnt számunkra a világ, amit ismertünk. Hazaküldtük az egyetemistákat és a gimnazistákat, bezártak a színházak, nem tarthattuk meg az iskolai táborokat, elmaradtak a fesztiválok, koncertek. Nyáron fellélegeztünk egy picit, a Balaton kinyitott, kiülhettünk a teraszokra beszélgetni egy jót, de november óta teljesen magunkra rigliztük a lakást. Nagy ára van a védekezésnek, de elfogadtuk, hiszen a mi életünkben nem ismert veszedelemmel néztünk szembe: egy járvánnyal, amely a mai napig több mint 12 ezer magyar életét követelte.
Társas lények vagyunk, de elzártuk magunkat a társaságtól. Iszonyatos lelki teher ez az egész társadalomnak, aminek hatásait ma még nehéz – ha nem lehetetlen – felmérni. A téli depresszió, a bezártság okozta feszültség beláthatatlan és hosszú távú károkat okoz. És igen, nemcsak a vírusnak vannak emberáldozatai, hanem a gazdasági válságnak is.
Azok fizették a legnagyobb árat, akik az állásukat is elveszítették. Terézváros polgármestereként pontosan látom, mit jelent ez a turizmusban és a vendéglátásban dolgozók részére. A véget. Felszolgálók, pultosok, zenészek, szakácsok, takarítók élnek nulla forint bevételből hónapok óta. Sokan közülük családos emberek. És ez így nem tartható tovább.
Nem tartható, hogy a kormány az ujját sem mozdította a vendéglátósokért. Különösen Budapesten, ahol Mészáros Lőrinc szállodáinak jutott pár tíz milliárd, a fővárosi vendéglátósoknak nem. Egyszerűen elengedték a kezüket.
De nemcsak a cselekvés hiánya, a hibás cselekvés is durva károkat okoz.
A vírus megállítása az első, ebben egyetértünk. De álljunk meg egy pillanatra, és vessünk egy pillantást a járványügyi intézkedésekre: biztos, hogy konzekvensek? Biztosan jó ötlet 7 órakor bezárni az üzleteket, hogy soha nem látott tömegeket zsúfoljunk össze? Biztosan növelné az esetszámot, ha este 8 után lemehetnénk futni vagy akár sétálni a párunkkal, ezzel is óvva a mentális egészségünket? Biztosan többen betegednének meg, ha másoktól méterekre leülnénk egy teraszra, hogy megigyunk egy kávét?
Az apokalipszis egyik fele – a vírus – magától jött, de a másikat magunknak teremtettük.
Szerintem is fontos, hogy lassítsuk a vírust, ahogy lehet. Viseljünk maszkot, tartsunk távolságot, ügyeljünk a higiéniára. És persze védjük kiemelten az időseket, krónikus betegeket. Nem arról beszélek, hogy nyissunk ki mindent, az edzőtermektől a szórakozóhelyekig, csak arról, hogy az észszerűtlen korlátozásoknak vessünk véget. Mert ezen is emberéletek múlnak.
Mi lenne most észszerű?
– Engedélyezzék a vendéglátóhelyeknek, hogy kinyissák a teraszaikat.
– A beoltottak kapják meg az oltási kártyát, és annak birtokában hadd fogyasszanak akár a vendéglátóhelyeken belül is.
– Kezdődjön később a kijárási korlátozás, tartsanak tovább nyitva a boltok.
– Hadd sportoljanak vagy tegyenek egy egészségügyi sétát akár éjjel is az emberek.
Eddig ismeretlen helyzettel nézünk szembe mindnyájan – mi, politikusok is. Nem szégyen korrigálni. A kormánynak sem lenne az.
Fotó: Adrián Zoltán / kepszerk.hu