Az EMMI szerint nem jogsértő a koronavírusban elhunyt áldozatairól megjelent lista

0

Beazonosításra nem alkalmas és nem jogsértő a koronavírus áldozatairól megjelent lista – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Ahogy korábban beszámoltunk róla, keddtől részletes adatokat közöl az elhunytakról a koronavírusról tájékoztató hivatalos honlap: sorszámhoz, életkorhoz és nemhez kötve tették közzé az alapbetegségeket. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil szervezet szerint üdvözlendő, hogy közzétették az adatokat (noha a fertőzöttek megyei lebontása még nem elérhető), de így azonosíthatóak az elhunytak, ami viszont jogsértő.

A minisztérium szerint kettős mércével mér a TASZ.

 

“Úgy gondolják, hogy amit ők megtehettek tavaly, azt már nem teheti meg a kormány az idén. A Társaság a Szabadságjogokért Egyesület közel két éven keresztül pereskedett, és egészen a Kúriáig is elment azért, hogy nyilvánosságra hozhassa a kórházi fertőzésen áteső személyek kórházakra lebontott statisztikai adatait. Fáradtságot nem ismerve elérték, hogy közre kelljen adni az úgynevezett statisztikai célú, anonimizált egészségügyi adatokat”

– emlékeztet a minisztérium közleménye.

“Most pedig azt mondja a TASZ, hogy a kormány jogot sért, mert közread statisztikai célú, anonimizált egészségügyi adatokat a koronavírus-járvány kapcsán. Kettős mércével mér a TASZ, és most már nem emlegetik azt, amit a tavalyi per után mondtak, hogy “nem igaz az, hogy egy statisztikai adatsor nyilvánosságra hozatala bárki személyes adatait veszélyeztetné”

– írják.

A TASZ azzal érvelt, hogy az Emmi által közzétett lista azért nem elfogadható, mert az adatokat sorszámmal jelölve és a személyekhez érzékeny egészségügyi információkat rendelve hozták nyilvánosságra.

„Mivel az elmúlt napokban és hetekben egyes áldozatok nevükkel és haláluk időpontjával már megjelentek a nyilvánosságban, néhányan az elhunytak közül beazonosíthatóvá váltak, és a szűkebb vagy tágabb környezetük, vagy akár mindenki értesülhetett a súlyos alapbetegségeikről. Ezt semmi nem indokolja, a jelenlegi megoldás tehát szükségtelen és kegyeletsértő.”