Az EU összes országában olcsóbb a bevásárlás, mint Magyarországon

Egyre több ország esetében látszik az, hogy a bevásárlás már nem drágább, mint Magyarországon, sőt néha itthon a minőségből is áldozni kell – írja a napi.hu.

A magyar fizetések vásárlóerejét lassan felemészti az infláció, de a gyengébb forint is. Már általánosságban elmondható, hogy Nyugat-Európában valamivel magasabbak az árak, ám az ottani fizetésekhez viszonyítva messze az angol és a német vásárló jár jobban.

A végszámla összege 16% -kal magasabb a magyar boltokban annak ellenére, hogy a minőség nem üti meg a mércét. Persze itthon is lehet hasonló vagy akár még jobb élelmiszereket is vásárolni, de ahhoz sokkal mélyebben kell a vásárlóknak a zsebükbe nyúlniuk. Jövőre egy magyar, minimálbért kereső munkavállaló majdnem 1.165 forintot vihet haza óránként, míg írországi társa 3 780 forintot, ami 3,25-szörös különbséget jelent. Így a fenti vásárlásra a hazai dolgozó 5,3 óra alatt keresi meg a pénzt, a hasonló cipőben járó ír mindössze 1,4 óra alatt termeli meg az ehhez szükséges összeget.

Az ISZOMM elengedhetetlennek tartja a minimálbér drasztikus megemelését arra a szintre, amely korunk elfogadott életviteléhez szükséges. 2021-ben ez nettó 250.000 forint.