Az omikron-szupermutáns miatt Izrael teljesen lezár

Izrael – elsöként – teljesen lezárja határait a külföldiek előtt az új típusú koronavírus Dél-Afrikából indult variánsa, az omikron miatt. A intézkedés vasárnap éjféltől lép hatályba, egyelőre két hétre.

Emellett újra bevezetik a mobiltelefonos nyomkövetést a vírushordozók mozgásának követésére. A külföldről visszatérő izraelieknek pedig karanténba vonulniuk – a beoltottaknak is.

 

“Kétnapos isztambuli tartózkodás után ékeztek haza, eredetileg három napot lettem volna kint, de a kormány döntése után hamarabb hazajöttem”

 

– mondta egy férfi.

Egy Londonból hazaérkezett nő pedig arról beszélt, hogy ő nem tart az új variánstól, oltva van, át is esett már a fertőzésen, ezért nagyon optimista.

Izraelben eddig egy fertőzött szervezetében mutatták ki az omikron változatot, illetve hét másik esetről tudni, ahol fennáll gyanú, hogy az új vírusváltozatról van szó.

Az Egyesült Királyságban a kormány bejelentette, újra kötlezővé teszik a maszkviselést az üzletekben és a tömegközlekedésben, a külföldről érkezők pedig PCR-teszt nélkül nem léphetnek be az országba.

 

“Amint tudomást szereztnük az omikron létezéséről, az általa jelentett potenciális veszélyről, cselekedtünk, véleményem szerint méltányos módon, mert a lényeg az, hogy időt nyerjünk, hogy időt adjunk a tudósainknak, hogy értékeljék ezt a változatot, mert még mindig sok a kérdőjel”

 

– fogalmazott a szigetország egészségügyi minisztere.

 

Hollandiában jelenleg 61 embert vizsgálnak az omikronnal összefüggésben, az egyik amszterdami reptér melletti hotelben vannak karanténban.

Mindannyian a KLM Dél-Afrika felől közlekedő járataival érkezhettek.