Az orosz katonák továbbra is kínozzák az ukrán civil fogjokat

Az Ukrajna elleni orosz háború kezdete óta több mint másfél millió ukránt, köztük több ezer gyermeket vittek el orosz börtönökbe és úgynevezett szűrőtáborokba – közölte Stanislaw Zaryn, a lengyel titkosszolgálatok felügyeletéért felelős miniszter szóvivője.

Zaryn tudatta:

a lengyel titkosszolgálatok megállapították az oroszok által megszállt területeken található táborok, börtönök helyét.

Ezt a közleményben műholdas felvételekkel, konkrét földrajzi adatok megjelölésével illusztrálták.

 Mint elmondta, az ukránok “átvilágítását” és ellenőrzését célzó eljárások során az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) kihallgatja az érintetteket, megvizsgálja a tőlük elkobozott tárgyakat, ezen belül adathordozókat, valamint a közösségi médiában található bejegyzéseiket, esetleges harci sebesüléseiket és tetoválásaikat is – írta Zaryn.

Hozzátette: akármilyen gyanú esetén az illető “akár halálos kimenetelű megtorlás céljává válik”:

kínvallatásnak teszik ki, ukránellenes nyilatkozatokra kényszerítik, illetve politikai kirakatperekben a bíróság elé kerülhet.