Az összeomlás szélén táncol a győri Petz Aladár Oktató Kórház

Tíz orvos és félszáz ápoló távozik a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházból (PAMOK) az új egészségügyi szolgálati jogviszony miatt – értesült két független forrásból az Ugytudjuk.hu.

A lap szerint bár egyes osztályokat súlyosabban érint a változás, összességében nincs veszélyben Győrben a kórház működése csupán a távozások miatt. Tatabányán és Mosonmagyaróváron arányaiban jóval több egészségügyi dolgozó döntött a távozás mellett, ezért utóbbi városból a sürgősségi és fekvőbeteg-ellátás Győrbe kerül majd, írja a lap.

Az Ugytudjuk.hu kérdezte a kórházat, értesüléseiket nem erősítették meg, de nem is cáfolták. Mi is küldtünk kérdéseket az intézménynek a távozásokkal kapcsolatban, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

Tegnapi összesítés szerint az egészségügyi dolgozók mintegy 5 százaléka nem írta alá az új szerződését a határidőig, ez kb. 5500 főt jelent a 110 ezer fős egészségügyben a járvány közepén.

Az összesített szám ugyan arányaiban nem tragikus, de néhány intézményt kiemelten érint a probléma, a Szegedi Tudományegyetem Klinikai Központjában például a szerződés ellen tiltakozó közel 300 orvos nagy része csak azzal a feltétellel volt hajlandó végül leszerződni, hogy ha május 31-ig nem teljesítik feltételeiket, akkor felmondanak. A budapesti Szent Imrében pedig a 28 orvos közül 5 orvos és két rezidens nem marad az intézményben, az 54 szakdolgozóból pedig 17-en döntöttek a távozás mellett. Először úgy tűnt, a Jahn Ferenc kórház belgyógyászata működésképtelenné válik a leszerelések miatt, végül azonban fordult a kocka, és csak 4 orvos távozik.