Bajban vannak az oroszok…GYENGÜL AZ OROSZ HADERŐ?

Az orosz csapatoknak az ukrajnai invázió során eddig csak egyszer sikerült behatolniuk a kulcsfontosságú északkeleti város egy kis részére, de már régóta nincsenek ott, bár maradtak a közelben, így szinte folyamatosan tűz alatt tudták tartani az orosz határtól mintegy 50 km-re lévő települést.
Most azonban még innen is sikerült kiszorítani őket. Azóta a városban újra nyugalom és csend van, többen már visszatérhettek megmaradt otthonaikba.
Az elmúlt napokban mindössze egyetlen orosz rakéta érte el a várost, ami a repülőteret célozta, de az ukrán légvédelem azt is leszedte.
Eközben újabb ukrán sikerekről érkeznek jelentések
Néhány nappal ezelőtt az ukrán fegyveres erők szétlőttek egy oroszok által épített pontonhidat a Donbasz régióban lévő Sziverszki-Donyec folyón, miközben az ellenség éppen páncélosokkal kelt át rajta. Az ukránok a csapdába került orosz egységeket a pontonhíd szétlövése után felszámolták.
A hadsereg állítása szerint, legalább 73 orosz páncélos járművet (tankok, gyalogsági harcjárművek stb.) semmisítettek meg a folyóért vívott csatában. Ezt erősítette meg a brit védelmi minisztérium is azzal, hogy Oroszország a támadásban elveszíthetett szinte egy teljes zászlóaljat, mintegy ezer katonát.
Via telex.hu